Szolgálat 40. (1978)
Eszmék és események - A remény (Charles Péguy - † Rónay György)
A szélben mely a tengeren fuvall és a szélben mely a völgyben fuvall. A csöndes völgyben. A nyugalmas völgyben. A növényekben és a állatokban s az erdők állataiban. És az emberben. Teremtményemben. A népekben s az emberekben s a királyokban és népekben. A férfiban és társában, a nőben. S főként a gyermekekben. Teremtményeimben. A gyermekek hangjában és tekintetében. Mert a gyermekek inkább teremtményeim A férfiaknál. Még nem nyűtte el őket az élet. A föld. És leginkább szolgáim. Mindenki más előtt. És a gyermekek hangja tisztább mint szél hangja a völgy csöndjében. A nyugalmas völgyben. És a gyermekek pillantása tisztább mint a menny kékje, mint az égbolt tej útja, és mint egy csillag sugara a nyugodt éjszakában. Úgy tündöklőm teremtésemben. A hegyek szinóben és a lapály szinében. A kenyérben s a borban, az emberben ha szánt s az emberben ha vet, és az aratásban és a szüretben. A vüágosságban s a sötétségben. És az ember szivében, ami a világon a legmélységesebb. Teremtetett. Oly mély, hogy semmi pillantás sem járja át. Kivéve az enyémet. A viharban, mely hullámokat hajszol s a viharban, mely leveleket hajszol. Az erdőben a fákét. De egy szép este nyugalmában is. A tenger fövenyében, és az égbolt fövenyében, a csillagokban. A küszöb kövében és a csarnok kövében és az oltár kövében. Az imádságban és a szentségekben. Az emberek házában s a szentegyházban, házamban e földön. És teremtményemben, a sasban, mely a csúcsok fölött repül. A királysasban, mely legalább két méterre, tán háromra is kiterjeszti szárnyát. Teremtményemben, a hangyában, mely a földön mászik s apránkint gyűjtöget. A földben. 84
