Szolgálat 40. (1978)
Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: A kegyelem teológiái
TANULMÁNYOK Alszeghy Zoltán A KEGYELEM TEOLÓGIÁI „Menyi milosztben teremtüvé eleve miü isemüküt, Adámut . . . “ A „halotti beszéd“ szerzője nyilván jó magyarsággal akarta leírni az üdvtörténet hátterét, az emberiség boldog bölcsőjét. Mégis, mindjárt a beszéd elején elakad. A kulcsfogalomra kellene nevet találnia, arra, amit ma „kegyelemnek" nevezünk, ami oka és alapja a kezdet tiszta szépségének, amitől megfoszt a bűn, amihez visszavezet Krisztus, amiben növekszünk az egész keresztény életen át. Erre a központi fogalomra nem talál megfelelő magyar szót; egy idegen szó kerül tollára, amit már meghonosított a hithirdetők igehirdetése: a „miioszt“. Mit (is kellene kifejeznie ezzel a szóval? Elsősorban az irgalmas szeretetet, amivel Isten belenyúl az életünkbe. Aztán mindazt, amit Isten ad nekünk: mert hiszen az Isten szeretete nem abban nyilvánul meg, hogy gyönyörködik abban, ami már érték, hanem hogy értékké teszi azt, amin megkönyörül. Mit ad a jóságos Isten? Elsősorban önmagát, mert az embernek semmire sincsen olyan kétségbeesetten szüksége, mint arra, hogy a maga erejéből létező abszolút értékteljesség az „ő Istene“ legyen. Isten önmagát adja nekem a teremtés tükrében, a próféták szavában, Krisztus Urunk személyében, beszédében és tetteiben, s az ő Szent Lelke kiáradásában, amely fiúi szívvel mondatja ki bennünk a megszólítást: Atyám! De Isten csak akkor az én Istenem, ha én meg az övé vagyok, azaz teljes szívvel elfogadom, hogy ő teremtöm, uram, pásztorom, szövetségesem, barátom, atyám, hitvesem, mindenem. Ez természetesen egész énem megváltozását jelenti, mert amíg az maradok, aminek születtem, amivé én tettem magamat a bűnömmel, addig Isten javainak bitorlója, Isten ellenfele vagyok. Isten úgy adja magát nekem, hogy megújít. De a jóságos még akkor is alkalmazkodik a természetemhez, amikor újjáteremt. Újjászületésem, a Szent Lelket lehelő, világot mozgató, mennyet boldogító isteni szeretetben való részesedésem, nagyobb változást jelent, mint egy csillagrendszer felrobbanása: mégis, Isten végtelen kímélettel, tapintattal, megértéssel műveli bennem csodáját. Megújulásunk lassú változás, látszólag fokozatos átalakulás, először talán csak lassú kiábrándulásban és undorban nyilatkozik meg, ami átmegy a félelembe, a vágyba, a reménybe, az el- tökélésbe, a bizalomteljes kérésbe, a megnyugvó türelembe, és végre a szenvedésben is örömteli, határt és feltételt nem ismerő önátadásba. Isten ezt az 5
