Szolgálat 40. (1978)

Tanulmányok - Sántha Máté: Karl Leisner, a diakónus

A szőkehajú, kékszemű kis Károly vidám, fogékony, minden iránt érdeklődő, de egyben önfejű, akaratos legényke. Mindenkit meghódít simul ékony kedves­ségével, viszont természetesnek veszi, hogy ő a vezető mindenütt. Szüleinek sok gondot okoz, hogyan hajlítsák akaratát anélkül, hogy megtörnék. Otthon jaj a kisebbeknek, ha nem engedelmeskednek neki! Az iskolában is köréje csoportosulnak társai, bár nem tartozik a legjobb tanulók közé, — nem az ész hiányzik hozzá, hanem érdeklődését nem köti le eléggé. Tény, hogy gazdag bőségben kapta a közösségi hajlamot és szervező képességeket. Vérmérsék­letének szangviníkus hevessége szerencsésen kereszteződik a kolerikus aka­rat szívósságával. A vallás leikének természetes anyanyelve, együtt fejlődik és érik vele. Kevelaerba rendszerint gyalog mentek el, igazi zarándoklatként. Később kerékpárral is szívesen járt oda. „Szülőföldem — kiált fel egy helyen naplójában —, mi volnál a Szűzanya kegyhelye nélkül!“ Élénk természetével nem lehetett könnyű számára a rendszeres, következetes imaélet. Mégis hű­ségesen kitartott ebben zsenge korától, és később a legkedvezőtlenebb külső körülmények között is. Ragyogó gyermekkorára és ifjúságára mély hálával gondolt vissza mindig. Büszke kisportolt izmaira, boltozatos mellére, elpusztíthatatlannak látszó (saj­nos, csak látszó!) egészségére. Szenvedélyes úszó, kerékpározó és főleg tu­rista. A Kleve határában elterülő hatalmas erdő, a Reichswald, kimeríthetetlen tér neki és pajtásainak fölfedező utakra, játékokra, duzzadó energiáik vidám kitombolására. 13 éves fejjel kezdett naplóiban híven följegyzi első „ifjúsági körének“ kalandjait. (A naplóírást nagy következetességgel folytatta 27 füze­ten át; az utolsó bejegyzés halála előtt 3 héttel kelt. Ezek életének és fejlő­désének leghitelesebb forrásai.) Később a kör tágul, a kirándulásokból tár­sasutazások, nagy táborozások lesznek. Bejárják Westfáliát, Észak-Németorszá- got, a Saar-vidéket. 1932-ben Svájcba, 1935-ben Belgiumba visz az út. 1936 pünkösdjén végigvonulnak Itálián, le Rómába, ahol a Szentatya a kihallgatáson megszólításával tünteti ki. 1934-ben nagy sátortábort szervez Goresbeekben (Hollandia). — Hogy milyen harmóniába olvad ezeknek az egészséges fiata­loknak az életében minden, arról hadd idézzük egy-két följegyzését: Tomanadrágban szaladgálunk a harmatos rajnai pázsiton, hagyjuk, hadd ciró­gassa testünket a meleg reggeli nap. Azután fejest ugrunk a Rajnába. Lemerü­lünk, úszkálunk, hancúrozunk kedvünk szerint. Ügy érezzük magunkat, mint a halak, engedjük, hogy az ár sodorjon, hej! Röviddel rá a szakadékban készen állunk a templomba menésre. A falusi templomban szentmise. Azután a tábor­térre megyünk. Ott kaja, utána játszunk, bolondozunk. Milyen csodálatos min­den! A természet legszebbik ruháját öltötte fel. Olyan, mintha minden ünneplő­ben pompáznék az örömtől, hogy az élet olyan szép és nagy. A rét felöl hallom a patak csendes csörgedezését. Lassan sétálok arrafelé, fölfedezem a zsályát és más szép virágokat. Mindez mindig újra ösztönöz, hogy bejárjuk Isten szép világát. Ma is végre megint kitombolhatjuk magunkat, mi fiatalok, kergetőzhe- tünk a mezőkön, végiglopózhatunk az erdőkön. Remek élet! Este sátrat verünk, közösen imádkozunk a mennyei Atyához, és fáradtan lefékezünk a kemény pad­lóra. Szemünkben ott remeg még egy szikrája annak a szépségnek, amelyet a 48

Next

/
Thumbnails
Contents