Szolgálat 39. (1978)

Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Az Isten jóságának hittudósa: Origenész

a szöveg eredeti értelmétől. De mennyivel jobb eredménnyel jár az ilyen „szellemi“ szentírásmagyarázat egyes középkori tudósok magyarázatánál, akik az ilyen és hasonló ószövetségi szövegeket az eretnekégetés és vallásháború igazolására használták! Ök nem voltak tudatában annak, amit már Origenész jól tudott, hogy ti. az Újszövetségben elénk táruló Jézus lelkülete és alakja az egész Szentírás értelmének kulcsa. Origenész az egész Bibliát az Isten szempontjából nézve egyetlen könyvnek tekinti; millió szaván keresztül csak egyetlen mondanivaló éri fülünket: az Isteni Bölcsesség, amely Jézusban öltött testet, hogy isteni, örök életre vezéreljen. Ö Is magáénak vallotta azt az elvet, amelyet Ágoston mondott ki világosan: A Szentírás csak egyet tanít: azt, hogy az Isten mennyire szeret bennünket, és azt, hogy mi hogyan szeressük az Istent meg egymást.

Origenész azért szerette annyira a Szentírást, mert nagyon szerette Jézust. Az ő szemében az egész Szentírás valamennyi szaván keresztül Jézus szól hozzánk. Ö, az egyetlen isteni Ige, szól azok szívéhez, akik befogadják őt. „Ahol sok a beszéd, nem marad el a bűn“ — mondja a Példabeszédek könyve (10,19). Origenész ehhez a szöveghez a következő magyarázatot fűzi:

Az Ige, amely kezdetben Istennél volt, nem „sok beszéd“, hanem egyetlen Szó. Ha nem részesülünk ebben az Igében, akkor hiába állítjuk, hogy igazat beszélünk, nincs szavainkban igazság, nincs egység, nincs összhang, nincs kereső odafordulás az egy teljes Egység felé. De ha valaki az igazságot mondja, akkor — még ha hosszú, részletes, kimerítő magyarázatot ad is — beszéde csak egyetlen Szó. A szenteknél nincs „sok beszéd“, mert minden szavuk célja az egyetlen Ige kifejezése. Ezért az evilági emberek sok könyvet írnak, de a Szentírás valamennyi könyve egyetlen egy könyv.5

A Szentírás, főleg az ószövetségi Szentírás egyes szövegeinek archaikus, szinte gyermekded egyszerűsége nem csökkenti Origenész csodálatát. A modern entellektüelek főképp a Szentírás egyes szövegeinek gondolatbeli, világnézeti kezdetlegességén ütköznek meg; az ókor entelíektüeljeit főképp nyelvtani és stílusbeli gyengesége zavarta. De Origenész számára ez nem nehézség, sőt ellenkezőleg, az Isten jóságának jele.

Amikor mi egy kétéves kis gyermekkel beszélgetünk, az ő kedvéért gyerekes szavakat használunk. A gyermek ugyanis nem lenne képes megérteni beszédünket, ha le nem vetnénk felnőtt méltóságunkat, és a gyermek kedvéért nem alkalmazkodnánk a gyereknyelvhez. így értékeld tehát az Isten eljárását is, amikor az emberiséget tanítja. Nézd csak, amikor mi gyerekkel beszélgetünk, felnőtt létünkre még a szavakat is megváltoztatjuk. Nem azt mondjuk, hogy „kenyér“, hanem egy gyermekded szót használunk; nem azt mondjuk, hogy „ital“, hanem gyerekek által használt szót ejtünk ki. Még a ruhadarabokat is gyerekes szóval nevezzük meg. Amikor így teszünk, helytelen-e eljárásunk? Ha valaki hallgatja egy gyerekkel folytatott társalgásunkat, vajon azt mondja-e, hogy „ez az öreg elvesztette az eszét. Elfelejtkezett szakálláról, érett koráról“? Szó sincs róla! Inkább helyeselni fogja, hogy a felnőtt, aki gyerekhez beszél, nem az aggokhoz illő tökéletes beszédmódot használja, hanem gyermekhez alkalmazkodva gyermekmódra beszél. Már pedig amikor Isten emberekhez beszél, gyermekekhez beszél!6

Ahhoz, hogy ebben az első látszatra gyermekded Szentírásban rejlő végtelen isteni Bölcsességet megértsük, szükséges, hogy a testté lett Ige, Jézus

45