Szolgálat 39. (1978)
Halottaink - Ferenczi György SJ missziós testvér (Confratres)
lett a cipekedés. Sokszor láttuk, amint fájdalomtól eltorzult arccal, sántikáló lábbal vonszolta a meredek lépcsőkön önmagát és nehéz terhét. Nem bírom tovább — sóhajtott fel egyszer. így hullott ki kezéből a főzókanál, és lett a pannonhalmi szociális otthon lakója 1957. febr. 27-én. Alighogy megpihent a szent hegyen, kisegítő munkára jelentkezett az intézet konyháján. Mint mennyből érkező ajándékot köszöntötték a munkával túlterhelt nővérek. Munkaasztala alatt nagy halom hulladék jelzi, hogy az „aranyos Liberátka“ szorgalmasan kihasználja az időt. Csak néha mulasztott reumás lábai miatt. Soha senkivel sem volt baja. Ha nagy ritkán megszólalt, szava a szeretet hangja. Nagyot hallott, de amikor felötlött bennürtk a gondolat, hogy fülhallgatót szerzünk be neki, ezzel hárította eh köszönöm, nem érdekel engem a világ . . . Bár a jó bor hazájában született, teljesen absztinens életet élt. Egyetlen élvezete a napi Csongor szivar volt, amit látható örömmel szívott el a bástyafal tövénél. S füstjét úgy eregette, mint egy valódi török basa. Az imádságon, a munkán, a napi sétán és a szivaron kívül a szentek élete érdekelte. Többnyire német könyveket olvasott. És az olvasottakat jól meg tudta jegyezni. — Eddig P. Bögözy Vilmos. Körülbelül két hónappal halála előtt hagyott fel a jó testvér konyhai munkálkodásával: a lába végképp nem bírta a lépcsőt. Ennyivel többet imádkozott, olvasgatott. 1977. okt. 19-én délután összeesett. Az orvosi vizsgálat baloldali agyvérzést állapított meg. Figyelmesen fölvette a szentkenetet, majd a betegterembe került. Baját tüdőgyulladás súlyosbította. Néhányszor még meg tudott áldozni, utoljára a vasárnapi koncelebrált szentmisén. Hétfőn már látszott, hogy közel a halál. Kedd virradóra, okt. 25-én 3 órakor szép csendesen elaludt. Egy kedves, igazi ferences színnel lettünk szegényebbek a szent hegyen. Confrater FERENCZI GYÖRGY SJ missziós testvér (1903—1977) Földműves szülők gyermeke volt. Zalaudvarnokon, Nagykapornak közelében született 1903. márc. 15-én. Kapornakon a jezsuitáknak gazdaságuk volt. Ez tetszett a fiatalembernek, és ez adta neki a gondolatot, hogy ö is jezsuita lesz. Jelentkezett az egyik elöljárónál. Az csodálkozott: „Jöhet-e valami jó Kapornakról?“ Azzal küldte el: várjon egy évig, hogy hivatása megerősödjék. Mi az a hivatás? — töprengett a mi jelentkezőnk otthon. Kérdezősködött. Végre talált két leányt, akik valószínűleg szerzetes iskolába jártak. Ezek úgy fejtették meg a szót: hivatás annyi, mint papnak készülni. Szerencsére egy év múlva egy másik elöljáró elé került, aki barátságosabb volt hozzá, még útiköltséget is adott neki. (gy lépett be Érden, 1925. júl. 30-án. A gazdaságban, az állatokkal dolgozott, de a lelki konferenciákon mindig jelen volt. 1927. jól. 31-én tette le egyszerű, 1935. aug. 15-én utolsó fogadalmát. Munkaköre csaknem mindig a konyhához vagy az ebédlőhöz kötötte Pécsett, Kalocsán, Budapesten. 1937-ben került a török misszióba, Isztanbulba mint szakács, mindenes. Ott volt egészen haláláig, kivéve amikor 1961-től három évig Rómában, a Collegium Germanicum- Hungaricum-ban volt ebédlős. De az isztanbuli rektor addig könyörgött, míg visszakapta. Ö maga is nagyon örült, amikor visszatérhetett. Rákban balt meg 1977. dec. 16-án. Amikor erői már alábbhagytak, elmehetett volna Rómába, Lővenbe, de ő ki akart tartani Törökországban, a több mint harminc éves missziós, apostoli szolgálatban. A szentségeket többször fölvette, halála napján is még megáldozott a Szentostya egy kis darabkájával. Dec. 19-én abba a temetőbe helyezték el holttestét, ahol a másik törökországi magyar misszionárius, P. Vendel nyugszik. Ottani elöljárói megható levélben közölték halálhírét, fájlalva, mennyire hiány- zani fog áldozatos munkája, hűséges hivatásszeretete, amivel nagyban elősegítette házfőnöke apostoli munkáját. Miért szerették és becsülték oly nagyon mindazok, akik találkoztak vele? Nem azért, mintha a francia vagy a török nyelvet tökéletesen elsajátította volna. Annyit tudott, hogy megérttette magát, és elintézte a bevásárlásokat. Viszont mindenki bámulta 93
