Szolgálat 39. (1978)
Eszmék és események - Magyar nővérek a nagyvilágban
ségét. Közben ő a tartományfőnöknővel, a német Sr. Regulával bevásárolni megy. Az autóút 20 percig tart, és a vidék igen szép. Német farmerek kezdték itt a gazdálkodást, ezért kicsi falvakat Berlinnek, Hannovernek stb. hívnak. — Esténként készülök az óráimra. Minden megváltozott, és én már sokat felejtettem. Húsvétkor és nyáron nincs szünidőm. Novemberben vizsgáznak írásban a tanítványaim. Tanítok angolt, délafrikai nyelvet (a hollandhoz hasonlít), számtant, biológiát, történelmet és földrajzot. — ízelítői kb. 15 percre van az első öregotthonunk és kórházunk temetővel. Az otthonban mindennap szentségimádás van a kitett Oltáriszentség előtt. Csaknem 50 öreg, gyenge nővér lakik itt. Egyik röviddel ezelőtt volt 99 éves. King-Williams-Town az anyaházunk. Sajnos az iskolát az év végén tanerőhiány miatt be kell zárni. — A szombatjaim mindig szabadok, ilyenkor festegetek. (Dél-Afrika) + Kedves tudomására hozom, hogy a szép összeget megkaptam, és igen fog használni, mivel fölfedeztem 3 szegény magyar családot. Vasárnaponként megyünk a kórházakba áldoztatni. Ott találkoztam egy öreg magyar nénivel, aki Romániából költözött ide. 12 évvel ezelőtt a fia áthívta. De az meghalt, a felesége nem értett a nagymamával egyet, elküldték: menjen vissza. Valahol az útfélen találta meg a rendőrség. Bevitték a kórházba. Ott fekszik, nincs hová mennie. Iratai sincsenek, elvesztette. Tetszik látni, ebben a szép nagy Brazíliában mennyi a nyomorúság. Másfelől meg a gazdagság. A szegényt mindenütt lenézik. Hiányzik az igazság, a hit, a testvéri szeretet. Itt még elég jámbor a nép, vasárnapokon a templomok tele vannak, pedig van 3—4 szentmise. Mi 16-an vagyunk apácák. Van több mint 1200 növendékünk, de sajnos a tanárok fizetése elviszi a bevételt. Van 58 tanár, 6 iskolaszolga és 16 takarítólány. Én többnyire portás vagyok. Reggel-délben és délután átveszem a gyermekeket a kis buszból, és beszállásnál megint jelen vagyok. Ez néha elég gondot okoz, mert a gyerekek iskola után inkább játszani szeretnek, mint hazamenni. Igen sok elemistánk van, több mint 600, több mint 400 gimnazista és képzős, este pedig felnőttiskola. A hőség nagyon fárasztja az embert, mindennap 30—32 fokos. Sajnos nincs hivatásunk, csak 2 novic- kánk és 3 jelölt van. Három nővérünk kinn lakik a városban, és a szegényekkel foglalkozik. (Ribeirao Preto, Brazília) + Bernadette nővér (Mirpurkhas, Pakisztán) elismerő igazolványt kapott az ottani Rotary Club kormányzójától, itt közöljük az ünnepségen elhangzott beszédet: Kedves kötelességet kell most teljesítenem. Olyasvalakit kívánok megtisztelni, aki több mint 40 évig szolgált Pakisztánban az emberiség egységesítésének a maga csendes, utánozhatatlan módján, semmi viszonzást nem keresett érte, és senki sem énekelte meg érdemeit, pedig erre ugyancsak rászolgál. Sr. Bernadette Dömmel Magyarországon született. Nagyon fiatalon jutott az Egyesült Államokba, miután néhány évig Nagybritanniában élt. A próbaidő után Rawalpindiben kötött ki 1937-ben. Azt sem tudja, hány ezer beteggel találkozott, hányat segített, bátorított vagy szolgált bármi módon több mint 40 éves működése alatt a rawalpindi Szentcsalád kórházban. Akár szegények, akár az elnök vagy a miniszterelnök gyermekei, parasztok vagy gazdag birtokosok, punjabok vagy pathanök, kolik vagy sindbik, muzlimok, hinduk, sikhek vagy keresztények, Sr. Bernadette mindnyájukat ugyanazzal az egyszerűséggel és figyelemmel üdvözli, és a szeretet közös nyelvén érintkezik velük. Hiszen akik itt jelentkeznek, azokat az orvosi gondra való közös rászorulás kiegyenlítő tényezője hozta el, amely áttöri a társadalmi helyzet, szín, kaszt vagy hitvallás minden korlátját. Sr. Bernadette különleges szeretettel fordul a szegények felé, akik szegénységük, tudatlanságuk és betegségeik miatt mindig többet szenvednek. A megosztás (vagyis Pakisztán önállósulása) idején Sr. Bernadette, immár tíz éves ápolói tapasztalattal a háta mögött, önként kisegített az Indiából érkező menekültek 78
