Szolgálat 39. (1978)

Eszmék és események - A remény (Charles Péguy - † Rónay György)

És ha látjuk a fát, ha szemügyre veszed a tölgyet,

e tizenhárom, tizennégy vagy tizennyolc évszázados tölgy durva kérgét, mely századait szaporítja századokról századokra,

e rücskös, kemény kérget, s fönn az ágkoronát, mely mintha roppant karok kúsza összevisszasága volna,

(rendezett összevisszaság),

s a földbe mélyedő gyökérzetet, mely úgy markol a földbe, mint roppant lábak összevisszasága,

(rendezett összevisszaság),

ha látod ezt a rengeteg erőt és nyerseséget, a gyöngéd kis rügy nem tűnik, csak semmiségnek.

Úgy tetszik, ő élősiködik a fán, ő eszik a fa asztalánál.

Mint egy fagyöngy vagy mint egy gomba.

ügy, mintha ő táplálkoznék a fából Hattyúnak mondja a paraszt); úgy, mintha ő támaszkodnék a fára, ő nőne ki a fából, és a fa nélkül nem léteznék, nem lehetne. Valóban, ma kilép a fából, az ágak hónaljában, levelek hónaljában, és nem létezhet a fa nélkül. Mintha a fából származnék, mintha a fából kapná táplálékát.

Holott éppen ellenkezőleg, minden belőle származik. Ha nem sarjadna rügy, nem lenne fa se többé. Az ezernyi rügy nélkül, mely április legelején, esetleg március végső napjaiban váratlanul kisarjad, semmi sem állna fenn, a fa sem állna fenn, nem tartaná meg fa-helyét (mert ezt a helyet tartania kell), a nedv nélkül, mely földuzzad s májusban könnye csordul, a sok ezer rügy nélkül, mely a fák durva hónaljában gyöngéden kisarjad.

Kell, hogy minden helyet betöltsenek. Minden élet a gyöngédség szülötte. Minden élet ebből a gyöngéd, ebből a finom áprilisi rügyből származik, s ebből a májusban könnyező nedvből, s a finom fehér rügy gyapotjából és vattájából, ahogy melegen és ahogy gyöngéden öltözteti és óvja a növényi gyapjú bolyhos pamata, a fa gyapjúnak bolyha. E pihés pamatban van minden élet titka. A durva kéreg olyan mint a páncél ehhez a gyöngéd rügyhöz képest. Csakhogy a durva kéreg semmi más, mint megkeményült rügy, mint elöregedett rügy. S ezért tör át mindig a gyöngéd rügy a durva kérgen, és ezért sarjad ki alóla mindig.

A legdurvább katona is tejen nevelt gyöngéd gyermek volt valaha; s a legkeményebb vértanú a kínpadon, a legkeményebb vértanú, bármily cserzett a bőre és bármilyen keménykötésű, spanyolcsizmában vagy ha körmét tépik, a legkeményebb vértanú is tejes ajkú kisgyerek volt valaha.

Ha nincs e semmiségnek látszó rügy, ha nincs e semmi kis rügyecske, csupán száraz fa volna az egész. *

És a száraz fa tűzre vettetik.

66