Szolgálat 39. (1978)

Az egyház szava - Egyházatyák a Bibliáról (Miskolczy Kálmán)

EGYHÁZATYÁK A SZENTÍRÁSRŐL

Damaszkuszi Szent János (680—750): Az orthodox (igaz) hitről szóló müvéből, 4. könyv, 17. fej.

Az az Isten, akiről az Ó és Új Szövetség beszél, egy és ugyanaz: Ö az, akit imádunk és dicsőítünk a Szentháromságban: amint Urunk mondotta: „Nem azért jöttem, hogy a Törvényt lerontsam, hanem hogy beteljesítsem“ (Mt 5,17). Mert ő üdvösségünkön fáradozott: ugyanannak érdekében, ami végett az egész Szentírás és minden égi titok kinyilatkoztatást nyert. Ezért mondja ismét: „Vizsgáljátok az írásokat: azok tanúságot tesznek rólam“ (Jn 5,39). Apostola is így beszél: „Isten a próféták útján több alkalommal és többféle módon szólt őseinkhez. Ebben a végső korszakban Fián keresztül beszélt hozzánk“ (Zsid 1,1).

A törvény és a próféták, az evangélisták és az apostolok, a lelkipásztorok és a tanítómesterek mind, mind a Szentlélek által szólnak. Következőleg minden írás, amelyet Isten Lelke sugalmaz, igen hasznos lelkűnknek. „Olyan, mint a víz partjára ültetett fa“ (Zsolt 1,3). Ez a zsoltárvers alkalmazható arra, akinek lelkét a Szentírás üdítő forrásvize öntözi; egyre növekszik és gyümölcsöt hoz a maga idején: elsősorban az igaz hit gyümölcsét, amelyet örökzöld levelek, lombok ékesítenek: az Istennek tetsző jó cselekedetek. Ezek kifejlesztik az erényekben gazdag keresztény életet és a Szentírás szemléletében való mélyebb elmerülést. Ha van bennünk tudásszomj, általa „gazdagok leszünk minden ismeretben“ (iKor 1,5), mert az Isten kegyelmével párosult buzgóság és munka minden igazi sikernek a titka. „Aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak" (Lk 11,10). Kopogtassunk tehát a Szentírás, e csodás Edénkért ajtaján; lépjünk be ebbe az illatos, édes, elragadóan szép Paradicsomba: fülünket itt betölti a Szentiélektől ihletett „madarak“ legkülönfélébb, gyönyörű dala. Szívreható ének: vigasszal tölt el, ha bánatosak vagyunk, lecsillapítja nyugtalanságunkat, szent, örökkévaló örömmel tölti be szívünk. Ráülteti lelkünket a „mennyei galamb“ szárnyára (Zsolt 67,14), „mely ezüsttel van kirakva, s aranyosan csillog", s elröpít az Atya Egyszülöttjéhez, a Szőlősgazda Örököséhez, aki aztán elvezet minket a „Világosság Atyjához“.

Kopogtassunk az ajtón, szent vágyódással, kitartással. Ne csüggedjünk, akkor előbb-utóbb ajtó nyílik nekünk. Lehet, hogy első olvasásra nem értünk valamit: olvassuk el még egyszer, s ha még mindig nem értjük, ne veszítsük el kedvünket: inkább tartsunk ki benne állhatatosan, elmélkedjünk rajta, fontolgassuk, kutassuk értelmét, amint írva van: „Kérdezd meg atyádat, majd elmondja, kérdezd véneidet, ők majd elbeszélik“ (MTörv 32,7). „Mert nincs mindenkiben tudás“ (1Kor 8,7). Ebből a paradicsomi kútfőből merítsünk tiszta forrásvizet, amely „az örök életre szökell“ (Jn 4,14). Élvezzük, igyuk mohón, míg lelkünk kielégül, mert bennük isteni kegyelem van, amely soha ki nem apad. “

57