Szolgálat 39. (1978)

Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Az Isten jóságának hittudósa: Origenész

zés 251^ben megszűnt, és a börtön kapui kinyíltak. Origenész atyja példájára mindig vértanú szeretett volna lenni (kis könyve: „Buzdítás a vértanúságra“, remekmű). Az emberek szemében mégsem lett az. Valamivel túlélte ugyanis a börtön borzalmait. Röviddel 251 után adta vissza lelkét Teremtőjének, akinek jóságát oly erősen hitte és oly rendületlenül hirdette.

Ha Origenész vértanúhalált halt volna, talán az utókor több jóindulattal szemlélte volna művét. De így, bár gondolatainak óriási hatása volt, őt magát egyre keményebb vádak érik. Szent Jeromos kígyót-békát kiált rá; a magát hittudósnak tartó Jusztiniánusz császár vezetésével ülésező konstantinápolyi zsinat pedig eretnekként elítéli. Az utókor főképp Szentháromság-tanának elégtelenségét veti szemére. Kétségtelen, hogy nála még nem találkozunk a későbbi niceai zsinat szabatos kifejezéseivel, és nagyon hangoztatja az Atyaisten „nagyságát“ a Fiúval és a Szentlélekkel szemben. De már ő is „egylényegű- nek“ (homoúziosz) mondja a Fiút az Atyával13; ez pedig épp a niceai dogma legfontosabb állítása. Nem méltányos eljárás elítélni egy nagy úttörőt azért, mert a későbbi teológia pontos fogalmait még nem találjuk nála. Origenész ugyan nem egyszer tévedett, de nem volt eretnek. Eretnek ugyanis csak az, aki makacsul szembeszegül az Egyház tanításával. Számára pedig „az apostoloktól utódaikra átszármazó és mind a mai napig az egyházakban fennmaradt egyházi igehirdetés“ minden teológiai gondolkodás mércéje.24 Origenész az Egyház fia volt, és az akart lenni. Csak ott vetett fel szerényen, de fáradhatatlanul új gondolatokat, ahol korának egyháza még nem foglalt véglegesen állást. Ezért e sorok írójának, mint e nagy lángelme és őszinte keresztény egyik csodáiójá- nak, nagy örömére szolgált, amikor rábukkant az új római breviáriumban, a Krisztus Király ünnepére előírt olvasmány fölött e címre: „Ex Libello Origenis presbyteri De Oratione“ (Origenész papnak Az imádságról c. könyvéből). Sok százados elmarasztalás után az Egyház végre elégtételt adott hű fiának. És illő, hogy éppen Krisztus Király ünnepét ékesítsék szavai. Hiszen Origenész egész életében csak egyet akart: azt, hogy Krisztus, az isteni Bölcsesség, az Atya jóságának tökéletes képmása uralkodjék minden ember szívében, lelkében. Mert tudta, hogy így leszünk jó emberek. És ez minden, amit az Isten tőlünk kíván, mert az Isten jó.

JEGYZETEK

1 De principiis, praef. 2 2 Commenterius in loannem, lib. 2, n. 13 3 Comm. in Genesim, PG 12,45 4 Contra Celsum, lib. 7, n. 18-22 5 Comm, in loan. lib. 5, n. 5-6 6 Comm, in ler. lib. 18, n. 1 7 Homilia in Josue, hóm. 9, n. 8 9 Comm, in loan. lib. 32, n. 19 ’Horn. in Lucám, hóm. 32 10 Comm, in Ep. ad Romanos, lib. 6, n. 11 11 Comm. in Matthaeum, lib. 16, n. 8 12 Horn. in Josue, hóm. 17, n. 2 13 Horn. in Genesim, hóm. 13, n. 3-4 14 ibid. hóm. 12, n. 5 15 Horn. in Lucám, hóm. 32 16 Comm. in loan, lib 1, n. 32 17 H. de Lubac, Histoire et esprit, Paris 1950, p. 238 19 Homiliae in librum Numerorum, hóm. 9, n. 9 19 Comm. in loan. lib. 20, n. 17 20 Comm. in Matth, lib, 12, n. 25 21 Comm. in ler. lib. 9, n. 4 22 Comm. in loan. lib. 1, n. 16 23 Ad Hebraeos, PG 14, 1308 24 De principiis, praef. 2.

Jövő évi számaink témái: Isten-keresés — megtérés — Lélek szerinti élet — élet és örök élet. '

4

49