Szolgálat 39. (1978)

Tanulmányok - Fr. J. Schierse: A keresztény szentírásmagyarázat céljai és útjai

len és legkevésbé sem uralkodó módja az írott szóval való találkozásnak. Aki könyvet vesz a kezébe, az rendszerint feloldódást, szórakozást keres. Az olvasó bizonyos mértékig kiszolgáltatja magát a szerzőnek, utazni indul vele, azonosítja magát a cselekvő személyekkel, vagy elkülöníti magát tőlük, mintegy másik élete támad, önmagánál tovább érő, megsokszorozott. Jól megírt könyvek mutatják, micsoda hatalma lehet az emberen a szónak: megnevetteti vagy sírásra fakasztja, lelkesíti és rémülettel tölti el, sápadtra ijeszti és örvendező bizalmat áraszt belé. Az olvasás közismert varázsa — a pengős regénytől a klasszikus irodalomig —onnét ered, hogy az olvasónak nem kell először fáradságosan megértenie valamit, hanem a szövegből önmaga megértését érzi ki, és így hamar egyetértésbe kerül vele.

A Biblia mint szórakoztató irodalom?

Talán az ilyen puszta időtöltésből és idegcsiklandozásból történő olvasás negatív oldalai is felelősek azért, ha az ember húzódozik attól, hogy a Bibliát mint szórakoztató irodalmat ajánlja. De hát voltaképpen miért ne? Évszázadokon át a Biblia történeteit — amelyekből igazán nem hiányzik sem a szerelmi történet, sem a krimi — a legnagyobb érdeklődéssel olvasgatták, éspedig nemcsak vallásos érdeklődéssel. Ma már minden középiskolás azt hiszi, hogy fölötte áll az ilyenfajta olvasmánynak — egyszerűen mert nem ismerkedik meg vele, és kritika nélkül átveszi a felnőttek előítéletét (köztük hitoktatókét is). Ezért tartják a Bibliát gyakran eleve unalmasnak, érdektelennek, élettől idegennek és humor nélkülinek. Ezt a könyvet, amely számtalan nemzedéknek magát „a könyvet" jelentette, ma már kevesen veszik csak úgy egyszerűen kézbe, olvasmányul, feloldódásul, szórakozásul. Persze az is igaz, hogy a bibliakiadások legtöbbnyire nem túlságosan hívogató kiállításúak, meg hogy sok ember valószínűleg már olyan alaposan elrontotta irodalmi ízlését, hogy nem telik többé tetszése az írás egyszerű elbeszéléseiben. De vajon nem az lenne-e az egyházközségekben folytatott gyakorlati biblikus munka első feladata, hogy a szövegeket magukat újból ismertté tegye? Ahelyett, hogy dilettáns módon vitatkoznánk valamiféle tudományos hipotézisekről (amelyek holnapra talán már kimennek a divatból), először ébresszük föl az érdeklődést a Bibliában ábrázolt élet iránt. Csakhogy attól félek, ez ellenkeznék korunk irányzatával. Az emberek mintha egyáltalán nem akarnák, hogy tárgyilagosan tájékoztassák őket, inkább erősítsék meg előítéleteikben és korbácsolják fel érzelmileg. Ilyenformán vég nélkül folyik a vita minden lehetséges problémáról, az atomtól az istenfiúságig, anélkül, hogy csak megközelítő sejtelmük is lenne a tényállásról.

A hivő írásmagyarázat tanulmányi céljai

A bibliai szövegek szórakoztató értéke kétségtelenül korlátolt, s a hivő keresztények joggal többet keresnek az írásban, mint változatosságot és irodalmi élvezetet. A „lelki" olvasás szeretne megérezni valamit abból a lélekből is, amely a Bibliát sugalmazza; akarja, hogy a Szentlélek, Isten és Jézus Lelke

9