Szolgálat 38. (1978)
Eszmék és események - Levelesládánkból
meg velem.“ Hát mit szóltok a kis japánkáimhoz? És még azt írta nekem valaki, hogy Mozart zenéjében még sohasem fedezett fel „vallási hátteret“! Idén ősszel folytatása következik egy újabb Mozart-kurzussal. + Szomorúan tudatom innen Formózáról, hogy társam, Sr. Aléna, akivel együtt jöttem Kínába 40 évvel ezelőtt, visszaadta nemes lelkét Urunknak, Istenünknek. Azt lehet mondani, hogy egy emberöltőn át, több mint 30 évig együtt dolgoztunk, együtt vettük ki a részünket jóból—rosszból. Tíz évig szenvedett, megváltást jelentett számára a halál. Nagyon jó misszionárius volt, tele tűzzel, fáradságot nem ismerve dolgozott. Sokat tett a lelkek megmentéséért, s fáradhatatlan volt a betegek körül. Igen sokan neki köszönhetik, hogy még most is élnek, papok is, hívek is. Temetésének hírére sokan sírtak, de azt mondták, ne érte imádkozzunk, hanem hozzá. + (A következő sorokat kivételesen nem magyar írja, hanem Josef Ploner az ausztriai Dellachból a Kirchenzeitung szerkesztőségének:) Nővérem, Ferdinands Ploner meggyilkolásával kapcsolatban — Rodéziában, Bulawayo mellett, a Szent Pál-kórházban áldozta életét — főleg két kérdést szegeznek mindig újra nekem: „Miért lép be valaki egy missziós rendbe?“ és: „Van-e ilyen borzalmas események után még értelme a missziók segítésének, a missziós bevetésnek?“ Két itthoni szabadságon elbeszélgettem nővéremmel, olvastam leveleit, és beszélgettem más nővérekkel is, akik évekig dolgoztak vele Afrikában. Mindezek alapján megpróbálok röviden feleletet adni, úgy, hogy az nővérem felfogásának is megfeleljen. — Az első kérdéshez: Miért megy misszióba valaki? Az evangéliumból ismerjük Krisztus megbízását az apostolokhoz: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Aki meg van arról győződve, hogy az evangéliumból származik az ember üdvössége, szabadsága, megváltása, az valamiképpen meg fog felelni ennek a megbízatásnak. Minálunk minden jóakaraté ember maga is el tud találni a hitre (más emberek, tömegtájékoztató eszközök, könyvek stb. útján), de a fejlődő országokban csak a misszionáriusok által. A testvérszeretet parancsának akkor felelünk meg legjobban, ha annak segítünk, akinek legnagyobb a szüksége rá, — vagyis azoknak, akik saját magukon nem tudnak segíteni, mert szellemi és gazdasági fejlődésükben évszázadokkal lemaradtak. — A második kérdéshez: Van-e ilyen szörnyű események után még értelme, jogosultsága a missziós munkának? Igen! M,ert egyfelől itt az ellenségszeretet parancsa, mintegy kereszténységünk próbaköve, és a megbízás, hogy mindig a legszegényebbeknek segítsünk. Isten előtt nem a számunkra oly fontos teljesítményelv számít, hanem a magatartás: a vállalkozás, nem a siker. Végül pedig még egy igen kínos dolog járul .ehhez: Jórészt mi (már mint a civilizált népek) magunk is közvetlenül bűnösök vagyunk az ilyen rémtettekben. A nagyhatalmak politikai érdekei és sokféle gazdasági érdek döntő szerepet játszik mindebben. Hisz közismert, hogy rövid idővel ezelőtt osztrák fegyvereket is szállítottak a libanoni polgárháborúba. Mert ez devizát hoz és munkahelyeket biztosít. Ha üzletről és saját előnyünkről van szó, ott vége az erkölcsnek. Vagy mégsem . . . ? Az utóbbi években sokat emlegették bizonyos nők mondását: „A hasam az enyém.“ Ez a szerzetesnő gyakorlatilag ugyanezt állította, ha nem is szavakkal, hanem végsőkig menő bevetésével másokért, Krisztus evangéliumáért: A testem az enyém. Szabad elhatározásból lépett be egy missziós rendbe, önként képeztette ki magát ápolónővérnek, küldette magát Afrikába, és 1977. június 14-én önként, a veszély teljes tudatában (utolsó levelei mutatják) kezdte el munkáját a rodéziai Szent Pál-kórházban. A különbség tehát nem a kijelentésben, hanem az indítékban van! De ez a döntés mindegyikünkre vár — ha nem is ilyen közvetlenül. Mindegyikünknek el kell elvben döntenie, melyiken akar járni a két út közül: saját előnyének, élvezetének útján, vagy az Istenért és más emberekért való bevetés útján. Az ilyen eseményt nagyon különbözőképpen lehet látni: értelmetlenségnek, botránynak, szemrehányásnak, intelemnek, tanúságtételnek, példának, a remény és az öröm jelének. Hol állok én? 84
