Szolgálat 38. (1978)
Eszmék és események - Magyar testvérek a nagyvilágban
detői hivatásomat érettnek erezzem. Mindent leírtam .erről, s mikor Marcell atya ismét meglátogatott bennünket, átadtam, hogy bírálja meg, előre elfogadva ítéletét. Ö Szent Teréz anyánkra hivatkozva nagyon helyeselte, és azt mondta, kívánságom előbb teljesülhet, mint remélem. Mindig fáj nekem, ha .egyesek azt állítják: a misszionárius nem lehet olyan kármelita, mint aki nem missziós. Hisz jobb kármelita nem lehet, mint Szent Teréz anyánk, és ő milyen nagy misszionárius volt! Aztán mint a villámcsapás csak megjött a római levél: rendfőnök atyánk név szerint jelezte, hogy engem küldjenek a Kármel-hegyre. 1934 elején kellett volna ott lennem. Házfőnököm neheztelt. Ajánlottak két másik testvért. Hivatkoztak a befőzések fontosságára és az én ebbeli tudományomra. Erre rendfőnök atyánk egy félévet engedett: tanítsak meg másokat a befőzésre, például az ajánlott két testvért. A levélcsata ezzel le volt zárva. Hanem újabb veszély fenyegette hivatásomat: a katonai kötelezettség. Hazaszeretet vagy hivatásszeretet. Válasszak! Nem választok. Nekem mind a kettő nagyon szent! Szűzanyám, Te vagy szent rendemnek is, édes hazámnak is a Nagyasszonya, segíts! Természetesen segített: Keszthelyre küldte három napos lelkigyakorlatra Hász tábori püspököt. Nagyon kedvére való ételeket készítettem neki, és az utolsó reggel előadtam helyzetemet. így aztán a sorozási vizsgálaton fegyver nélküli, illetve háború esetén egyházi szolgálatra mondtak ki alkalmasnak. No most már nem tagadják meg az útlevelet. Hivatásom újra megmentve. Boldogságos szép Szűzanyám, köszönöm! Életem utolsó hazai óráit töltöm a vonatban. Fáj. Eszembe jut Makó, Szeged, a Maros, a Tisza, Budapest a Dunával. Megjelenik előttem a makórákosi tanya kedves emlékeivel. A gimnázium, a belvárosi egyház, a Balaton. Hivatásomért folytatott első küzdelmeim. Majd Marcell és Miklós atya, a győri Kármel. Az egész Magyarország. Édes Hazám, Isten veled! Sose látlak többet. Már-már elfog a keserűség, az idegen- ség fagyasztó érzése. Ekkor szinte hallom megboldogult édesanyám hangján: Szűz Mária! A boldogságos szép Szűzanya nem maradt el, velem jön, velem van! Nem vagyok, nem leszek idegenben, nem leszek egyedül! Sötét volt. Nem vettük észre, csak a szívünk jelezte, mikor elhagytuk Magyarország határát. Rómába egy héttel előbbre rendelt oda bennünket a generális, hogy ne az utolsó percig dolgoztassanak. Akkor volt először szerencsém Rómát megnézni. Aztán a kis- pap-testvérrel együtt útra keltünk a haifai Kármelbe. Ott hamarosan megkaptam megint a bélügyi hivatalt. Mit csinálják azzal a nemzetközi társasággal? Húst abban az időben nem ettünk. De volt saláta stb., mindenki megtalálta a magáét. Mindennap adtam krumplit, de kétszer nem csináltam egy hónapban .egyformán. — Sokat tehettem itt a bevándorolt magyarokért, s többször adódott alkalom a Szentföldet látogató magyar zarándokok szolgálatára lenni. Mint az anyagi ügyek intézője igyekeztem magyar gyártmányokat vásárolni és környezetemmel megkedvelhetni. 1936—39-ig Jeruzsálemben voltam. Itt még több magyarral érintkeztem. Ez időben kezdtem anyagot gyűjteni a budapesti Szentföld Intézet régiségtárának. Majd három évre Kairóba helyeztek át. Gyönyörű új alapítás volt, Kairó egyik rossz hírű külvárosában, Subrában. Hivatásom gyakorlásának legszebb ideje. Nem mondom, hogy 25—26 órát dolgoztunk naponta, de nem sokkal kevesebbet. Minden áldott nap kora reggeltől késő estig állandóan jönnek az emberek a jóságos Istennek a kis Virágról nevezett házába kérni, hálálkodni. Nemcsak katolikusok, hanem mindenféle keresztények, mohamedánok, zsidók, ismeretlen vallásúak. A különböző osztályú, nyelvű és vallású zarándokok hálatáblái — arabul, franciául, olaszul, görögül, törökül, kínaiul, oroszul, örményül: jórészét magam rendeztem — együttesen alkotják az egyetemes katolikus lelkiség természetfölötti demokráciájának emlékművét. Sok rendkívüli lelki élményben volt itt részem: csodás gyógyulások, megtérések, a szeretet, áldozatosság hősi példái ... De a legkedvesebb élmény első keresztelésem volt: a haldokló kis Ahmedé. A mohamedánok szemében frandzsi, azaz európai voltam. Mikor látták, hogy a fnandzsik bizonyos dolgait nem helyeslem, csodálkozva kérdezték: talán nem is vagyok frandzsi? Bizony nem. Mi „madzsarok“ még náluk is ázsiaiabbak vagyunk. Mikor aztán 79
