Szolgálat 38. (1978)

Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: A missziós munka teológiája a zsinat után

jók a világ katolikusai az egy Istent, sokféle szokással vegyék körül a szentségek mélységesen egyszerű lényegét, sokféle gondolkodásmóddal tapogatózzanak közelebb az Isten kimondhatatlan misztériumához, sokféle módon szervezzék meg és virágoztassák fel egyházközségi életüket. A II. vatikáni zsinat nagy érdeme, hogy a katolikus missziós munkának ezt az alapvető elvét világosan kihirdette:

A mag. Isten igéje, kikel a jó és az isteni harmattal megáztatott földből, nedvet szív magába, azt átformálja és átdolgozza, hogy végül is bő termést hozzon, (gy van ez a Krisztusba gyökerezett és az apostolokra alapozott fiatal egyházaknál is: a megtestesülés üdvrendjének mintájára csodálatos cserével önmagukba gyűjtik a Krisztusnak örökségül adott nemzetek összes kincseit. Népük szokásaiból és hagyományaiból, bölcsességéből és tudományából, művészetéből és alkotóképességéből felhasználják mindazt, ami képes megdicsőíteni a Teremtőt, szemléltetni az üdvözítő kegyelmét és kialakítani a keresztény életet. Ennek a célnak eléréséhez szükséges, hogy minden egyes nagyobb kultúrkörben szorgalmazzanak olyan teológiai elemzést, amely külön vizsgálatnak veti alá — az egyetemes egyház hagyományainak fényénél — a kinyilatkoztatást, a szent- írásban feljegyzett isteni szavakat és tetteket, ahogyan őket az egyházatyák és a tanítóhivatal magyarázzák. így világosabbá lesz, hogy a hit, a népek bölcsességét és bölcseletét felhasználva, milyen utakon keresheti a megértést, és hogy miképpen lehet összeegyeztetni a szokásokat, az életfelfogást és a társadalmi rendszert az isteni kinyilatkoztatásban feltárt erkölcsi követelményekkel. Ez a vizsgálódás fogja megnyitni az utakat minden keresztény életmegnyilvánulásnak mélyebb alkalmazkodása felé. (gy el lehet kerülni mindenféle szinkretizmust és hamis partikularizmust, a keresztény élet pedig jól hozzá fog simulni minden kultúrának sajátos szelleméhez: a helyi teológiai hagyományok pedig a különféle népcsaládoknak az evangélium fényével megvilágított sajátos kincseivel együtt beépülnek a katolikus egységbe (AG 22).

Ez a zsinati határozat, amelynek szelleme már évtizedekkel a zsinat előtt érlelődött, nem maradt holt betű. Napjainkban először lett a katolikus egyház igazán világegyházzá, amelyben a világ minden nemzete, kultúrája egyenrangú félként foglal helyet. Ez a tény a missziós munka számára óriási jelentőségű, és fontosságát bizonyítja az ún. „harmadik világ“ katolikus egyházainak hirtelen felvirágzása. E század elején a világ katolikusainak majdnem 80 %-a Európában és Észak-Am erikában élt, a többi világrész katolikusai szinte csupán az európai katolicizmus függvényeit alkották. Afrikában, Ázsiában bennszülött püspök nem volt egy sem. Ma a világ 700 millió katolikusának több mint a fele Dél-Amerika, Afrika, Ázsia, Óceánia lakosa, és ha a haladás a mostani ütemben megy tovább, huszonöt év múlva ezek a „fiatal egyházak“ a világ katolikusainak 70 °/orát fogják kitenni. 1950-ben két afrikai és 31 ázsiai püspök volt: ma ázsiai bennszülött püspök van 144, afrikai néger püspök pedig 170. És ezek a fiatal egyházak friss szemmel szemlélik Jézust, fiatalos erővel élik és hirdetik az evangéliumot, gyermekes vidámsággal ülik meg a szentmisét és teszik felejthetetlen élménnyé az egyház nagy ünnepeit.

Az európai hithirdetés többszáz éves áldozatos munkájával elvetett mag szökött hirtelen szárba és hozott termést. Ennek az új helyzetnek a következté7