Szolgálat 38. (1978)

Eszmék és események - Msgr. Bakole levele

nemcsak Teréz anyával a kalkutta! nyomornegyedekben tett látogatásaimra gondolok — valamiképpen boldogságot és hálát sugároztak. Talán valami olyan válik láthatóvá ebben, amit mi elfelejtettünk vagy elhanyagoltunk, és most Ázsia emberei és népei emlékeztetnek rá: az a felismerés, hogy az emberi elégedettség és az emberi boldogság nem azonos a magas gazdasági élet- színvonallal. Vajon nem taníthatnak-e meg Ázsia emberei és népei, hogy mélyebben és helyesebben fogjuk fel Jézus Krisztus üzenetét? Nekem mindenesetre az volt a felejthetetlen benyomásom, hogy ebben a találkozásban mi vagyunk a megajándékozottak.

MSGR. BAKOLE KANANGAI (ZAIRE) ÉRSEK PÁSZTORLEVELE (1975)

Az Egyház mindazoknak a gyülekezete, akiket Jézus Krisztus tanítása és személyisége megragadott, ezért követni akarják, és így folytatni jelenlétét az emberek között. A megvalósulás, szervezés, intézményesedés módja helyek és történelmi körülmények szerint más és más. A lényeg azonban az, hogy valamiképpen gyülekezetről van szó, akármilyen kicsiny is; emberek gyülekezetéről, akik életmódjukat Krisztushoz igazítják. „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok köztük“ (Mt 18,20): ez az Egyház lényege, a többi mind utólagos szerkezeti kiépülés (ami nem jelenti, hogy ne lenne jelentősége).

Alaposan tisztába kell jönnünk azzal, hogy a keresztények gyülekezetének jellege, az Egyházban folytatott életük módja teljesen különböző a környezet és a közéleti viszonyok szerint. Ugyanúgy erősen más az egyház képe ott, ahol szétszórt kisebbségekből vagy ahol nagy tömegekből áll, vagyis jelentős szociológiai valóság. Jól eszméljünk rá: rövid időn belül tökéletes változás áll be országunkban az Egyház életterét adó szociológiai környezetben. Szociológiai kifejezéssel szólva eddig nagy intézmény, „személyiség“ voltunk az országban (és még most is az vagyunk!), most pedig fokozatosan az élet szélére szorulunk.

Minden helyzetnek megvannak a maga sajátos lelkipásztori módszerei. Amikor a helyzet gyökeresen megváltozik, akkor a lelkipásztori cselekvésnek ebbe kell gyökeresen beilleszkednie. Azok a dolgok, amelyek tegnap az egyházi élet kulcspontját alkották, ma már többé nem lehetségesek, mások, amelyek mintegy a nagy Egyház peremére szorultak, most életét, folytonosságát biztosítják. Ne higgyük hát, hogy az Egyház csak nagy intézmény módjára létezhet, úgy, ahogyan országunkban mostanáig Ismertük. Az első két és fél században szétszórt gyülekezetek alakjában élt, a lehető legkevesebb intézményesítéssel, és több országban ma is így él.

A nehézség az, hogy mi nem vagyunk hozzászokva az egyházi létnek ehhez a spontánabb formájához. Szemléletmódunknak meg kell változnia: új helyzet új lelkipásztori módszert igényel. Egyfelől ugyan már megkezdett irányokról

69