Szolgálat 38. (1978)

Az egyház szava - VI. Pál pápa vízkereszti beszéde

AZ EGYHÁZ SZAVA

VI. PÁL PAPA VfZKERESZTI BESZEDE

Epifánia, amint a tudósok mondják és a hívők is tudják, sokrétű ünnep, bár jelentése egyetlenegy: Isten Jézus Krisztusban kinyilvánítja önmagát.

Az ünnepnek egyik olyan oldala, amelyre ma nagyobb tekintettel vagyunk, a kereszténység egyetemes volta. Jézus születése után az Egyház azt kérdi önmagától: Kihez jött Krisztus? És azt feleli: Minden emberhez. Dehát nem zsidó volt az Úr? És a zsidó nép nem zárkózott-e fajdag, vallásilag, történelmében és előjogaiban önmagába? De igen. Azonban éppen ez a megtestesülés csodálatos értelme: egyetemes jellegű, nem csupán az Ószövetség kiválasztott népére vonatkozik, hanem minden népre, minden időre és minden helyre, az egész történelemre és az egész földre. Határtalan, az egész emberiségnek szánt, megteremti az emberiség fogalmát, sorsát alkotja. Krisztus előtt még sohasem merült föl a világnak ilyen felfogása, és az eddigi tapasztalat szerint rajta kívül ez a felfogás nem sarjad ki, nélküle nem jut uralomra. Egy isteni titok emberi eredménye ez: Isten kinyilatkoztatása, amint a hiteles vallás csúcspontján hírül adja önmagát, túlér minden faji, történelmi és földrajzi határon, és világosságát az ember egész látóhatárára kisugározza. Olyan esemény, olyan eszme, amely egyaránt megváltoztatja és újjáalakítja az egyéni és a társadalmi életet. Krisztus az emberiség középpontja, Krisztus a királya, Krisztus a napja.

Ez az egységes és ökumenikus szemlélet, amelyet a kereszténység hozott a világba, minden figyelmet megérdemel tőlünk, modern katolikus emberektől. Mi ma jobban meg tudjuk érteni, bensőségesebben csodálni, mint az elmúlt időkben lehetett. Napjainknak egyik nem elhanyagolandó apologetikus témája ez. Egyfelől ugyan sajnos vallásellenes vagy egyszerűen vallás nélküli irányok jellemzik ezt az időt, másfelől azonban elgondolkodás a kereszténység igazi, eredeti eszményeiről, az emberi nem békében és szeretetben való egységéről. Ez is időszerűvé és áldásossá teszi a kereszténységet.

Tudjuk, milyen elbűvölő egyszerűséggel kerül bele a nagy emberi sorsnak ez a remek látomása Vízkereszt evangéliumába. Már a 4—5. századtól felismerte az Egyház a napkeleti bölcsek imádásáról szóló tudósításban annak a kezdetét, sőt szinte mintáját, ahogyan az emberek, mindenekelőtt a pogányok Krisztushoz közelednek. Halljuk csak Szent Ágostont: „A bölcsek, primitiae gentium — a népek zsengéje — azért jöttek, hogy Krisztust lássák és imádják. Ezzel nemcsak saját megmentésüket érdemelték ki, hanem minden nép kép54