Szolgálat 38. (1978)

Tanulmányok - Hets Aurelián: Fáy Dávid indián misszionárius

guajajaras törzzsel, és ehhez megszerezte az akkor uralkodó osztrák származású Mária Anna királynő hozzájárulását.

Fáy meghallgatta az előterjesztést, de semmiféle szerződést nem kötött velük, mint ahogy a provinciálishoz címzett későbbi védőlevelében kifejti. Hiába volt azonban védekezése: a viharfelhők már jelentkeztek először saját feje fölött, majd az egész rend fölött is. Elöljárói, a veszélyt megelőzendő, az acarai (most Monaco) missziós telepről a Sao Luiz-i kollégiumba hívták be teológiai tanárnak. De már nem volt menekvés. Az abszolutizmusnak Portugáliában közismert megvalósítója, a gyönge I. József király melletti teljhatalmú miniszter, Sebastio Jósé de Carvalho e Meló, közismert nevén Pombál őr- gróf, már előkészítette a rend kitiltását és a száműzetést megokoló vádakat. A vádlottak sohasem kerültek bíróság elé, hogy felmentést vagy elítéltetést, tehát igazságot kapjanak. Fáy elsőként nyitja meg az évekig tartó deportálási folyamatot. Ráadásul Para és Maranhao kormányzója akkor éppen Pombál testvére, Francisco Furtado de Mendonca volt, bátyjának hűséges kiszolgálója.

1757 végén érte Fáyt a kormányzói parancs, hogy azonnal el kell hagynia a gyarmatot. Nov. 28-án már hajóra is szállt négy rendtársával az Amazonas torkolatánál levő Pará kikötőjében. Aki pár évvel ezelőtt annyi reménnyel, áldozatkészséggel érkezett az amazonasi tájakra, a barokk szellem nagy missziós gondolatával eltelve, minden munkáját és áldozatát édesanyjáért és sok más lélek megmentéséért ajánlva, most mint vádlott, éppen csak meg nem bilincselve hagyja el ezt a földet. Hamarosan többi honfitársának, köztük a nagy tudós Szentmártonyinak is megalázva kellett elhagyniok, éppen annak a kormányzónak parancsára, akinek határmegállapító bizottsága részére annyit dolgozott P. Szentmártonyi.

A sokat betegeskedő P. Fáy útja most még több szenvedéssel volt tetézve. Egész úton ágyban fekvő beteg volt. 1758. febr. 15-én, harmadfél hónap múlva érkezett meg hajójuk a portugál főváros kikötőjébe. A többi jezsuita kitoloncolása külön fejezetet követelne. Az ő meghurcolásának állomásait sincs itt szándékunkban végigkísérni. A vádat, hogy az indiánokkal jogtalanul kötött az állam érdekeit sértő megegyezéseket, soha nem bizonyították be. A börtönökben semmiféle papi működést nem végezhetett, sőt még misézni is csak nagyritkán tudott. Ö, aki a missziókban számtalan akadály ellenére annyi területet bejárt szárazon és vizen, aki igazán tudta értékelni a szabadságot mindennél többre becsülő indiánok életét, aki azelőtt a tűző egyenlítői napsugár melegét tűrte, most a börtön korlátái között és homályában senyvedt. És senki sem kérdezte, miért van ott. Mikor Mária Terézia királynő közbenjárására szőnyegre került a magyar misszionáriusok kérdése, Fáy már nem volt az élők sorában.

P. Eokart börtöne több helyen Fáy börtönének közelében volt. Megfigyelhette a nagy hatást, ami Fáy szenvedéseiből, az igazságtalan büntetés békés tűréséből sugárzott, még börtönőreire is. Talán legtöbbet a spanyol határhoz közeli Almeida kaszárnya börtöneiben sínylődött. Már a halál fenyegeti súlyos betegségében, mikor Szent Alajoshoz folyamodik. Amikor már fel tudott ülni,

52