Szolgálat 38. (1978)

Tanulmányok - Medvigy Mihály: A licenciátus-intézmény mai szemmel

száz hívőjénél, s elfelejtkezik a kívülállók tömegéről. De főleg az eddig idegen misszionáriusok közreműködésére szorult közösségek érezhetik magukat túl gyengének a krisztusi örömhír sugárzására. Pedig itt is áll: gyakorlat teszi a mestert, a nem működő tag elsatnyul. Ezért szólította fel már 1969-ben VI. Pál Ugandában az afrikaiakat: mostantól kezdve ti vagytok saját magatok misszionáriusai. A brazil püspöki kar is látja, hogy sürgősen nekik maguknak kell (társ- egyházmegyékkel s egyéb módszerekkel) átvenniük a prelaturák lelki gondozását, s nem várhatnak csak külföldi, pontosabban európai segítségre. A kezdet nem könnyű, de a mag már csírázni kezd. Iperuban, Nigériában 1977. okt. 23-án, a missziós vasárnapon megnyílt a nemzeti missziós szeminárium. Mind a 28 egyházmegye 2—2 szeminaristát küldött. Az innét kikerülő papok más országba mennek misszionáriusnak, vagy pedig kisegítenek a nagyobb paphiányban szenvedő hazai egyházmegyékben. Már megindultak a tárgyalások, hogy afrikai papok Brazíliába menjenek missziós munkára (Fides, a hithirdetés kongregációjának hírügynöksége, Róma, 1977. szept. 3.).

összeállította a szerkesztőség

Medvigy Mihály (Róma)

A LICENCIÁTUS-INIÉZMÉNY MAI SZEMMEL

Amikor Európában — hazánk földjét sem véve ki — egyre több lelkipásztori állomáshely áll üresen, ráeszmélünk arra a paphiányra, amely a világegyház egyéb területein mindig is megvolt: nemcsak Ázsiában és Afrikában, a hithirdetés klasszikus földrészein, hanem elsősorban Latin-Amerika kereszténynek ismert országaiban. Ilyenkor — elvont lehetőségek kigondolása helyett — először „az élet tanítómesteréhez“, a történelmi múlthoz fordulunk tanácsért, a tanulmányozás fényébe állítva azokat az áldozópapi jelenlétet pótló intézményeket, amelyekkel a régiek próbálták kielégíteni a maguk idejében felmerülő szükségletet. Nekünk magyaroknak nem is kell messzire mennünk. Magyar részről már az 1971-es rendkívüli püspöki szinóduson ráirányították a püspöki karok jelenlévő elnökeinek figyelmét a mi XVI-XVII. századunk jellegzetes paphiány-pótló intézményére, a licenc''iátusok működésére.

Lelkipásztori helyzet a török időkben

Az európai középkor vége jól, sőt számszerűség tekintetében túlságosan is jól el volt látva a papság szolgálatával. A pápai tizedszedők feljegyzéseiből tudjuk, hogy az egyházmegyés papi állomáshelyeknek mily sűrű hálózata létezett Magyarországon. A veszprémi egyházmegyének, amely akkor a Margitszigetig terjedt, 1300 táján 487 plébániája volt (az első világháború után a veszpréminek és a székesfehérvárinak együtt kb. 350). Európaszerte városon- kint nem is egy, a püspöki székhelyeken rendszerint három-négy különböző koldulórendi férfizárda állt. A „barátok“ — akikhez nálunk a remetéből íelki32