Szolgálat 38. (1978)

Tanulmányok - Evangelizálás a fejlődő népeknél (Szerkesztőség)

nővér, kérte, hogy a misszióba kerülhessen. Az elsők közt ment lepratelepünkre. Tíz évig dolgozott itt. Csendben, szótlanul, mindig mosolyogva. Apró áldozatait a lelkek megmentéséért ajánlotta fel. Étkezési időn kívül még vizet sem ivott, ami trópusi vidéken bizony nagy dolog. Kiegyensúlyozott, egyszerű, valóságos élő szabály volt, mindenkivel egyformán kedves, szívélyes. Egész életében adni kívánta magát testvéreiért. Egész életén át bensőséges kapcsolatban állt a Szentháromsággal. És Szentháromság ünnepén halt meg, 1955-ben, amely akkor egybeesett a „Kegyelmek Anyja“ Mária-ünneppel. Az ünnepi misén a nővérek énekeltek. A Gloria doxológiájánál kiesett kezéből az énekszöveg, összecsuklott és haláltusa nélkül örökre elaludt. Azóta maguari hívei iskolát építettek, és róla nevezték el. Fényképét is őrzik benne.

Később a magyar bencés atyák lehozták a nővéreket Sao Rauléba. 'Mikor volt már anyaházunk (Ponta Grossán, Paraná államban), hivatások is jelentkeztek. Ma a tagok száma 43. Van 8 novíciánk, 6 jelöltünk. Sao Paulóban Anastágio negyedben saját házunk van. Gyermekneveléssel foglalkozunk: csecsemőotthon, óvoda csoportokban, előkészítő iskola az elemi I. osztályába. Nővéreink segítenek a plébánosnak: hittan, elsőáldozásra való előkészítés, énektanítás, templomgondozás.

Brazíliában még sok a lepratelep. A mienk Pratán van, Bélámtól, Para fővárosától kb. 140—150 km-re. Kisebb faluhoz hasonlít. A súlyos betegeknek megfelelő kórházuk van. A járni, mozogni tudók pavilonokban laknak, a családok kicsi házakban. Utcasorok vannak jobbról-balról, településekkel. A telep az állam hatáskörébe tartozik. Van főorvosa, gondnoka, tisztviselői, akiket az állam küld ki. önkormányzatuk van. Az ápolókat a leprás betegek közül képezik ki erre a szolgálatra. Nővéreink az orvosi rendelőben, a varrodában dolgoznak a betegekkel. Egyik nővér tanítja a családok beteg gyermekeit az iskolában. (Az egészséges gyermekeket az állam elveszi szüleiktől.) Lelkiekben erősítik a szenvedő betegeket, akik közül sokan türelmesen, példásan szenvednek.

Ma már nem félnek a leprás betegektől. Egy példa: Október hónapban Mária- ünnepségek vannak. A környék minden részéről jönnek a betegek hozzátartozói a körmenetre, összevegyülnek a betegekkel, leülnek közéjük. Együtt esznek- isznak, társalognak. A telepnek van szép nagy temploma. Itt is együtt vannak, félelem nélkül. Van énekkaruk; ünnepeken ez énekel. Minden héten háromszor van szentmiséjük a pavilonokban, mindig másutt. A telep lelkésze egy ferences atya. Sok beteg minden szentmisén áldozik.

Nővéreink lakása kb. 2 km távolságra van a teleptől. Autóval járnak ki minden nap. Korábban gyalog tették meg ezt az utat. Ök sem félnek a betegektől. Xavéria nővér, ha az úton találkozik egy beteggel, fölveszi, maga mellé ülteti. A betegek nagy bizalommal vannak ahhoz, aki nem fél tőlük. Orsolya nővérünk 30 évig dolgozott a lepratelepen. A betegek édesanyjukként szeretik. Kora és betegsége miatt már nem dolgozhat ott. De amikor csak teheti, fölkeresi őket. Egész nap velük van. Kipuhatolja vágyaikat, teljesíti kérésüket. Egyik beteg magasabb fekvőhelyet igényel, annak párnát készít a feje alá. Másik kenőcsöt kér sebeire. Az államtól megkapják a legszükségesebb dolgokat, de azért mégis vannak kívánságaik. S ő sohasem fárad bele a szeretetszolgálatba. Édességekkel kedveskedik nekik.

Igen nyomorultak ezek a szegények. Vannak, akiknek testrészei rothadnak le, kéz- vagy lábfej. Mindennek örülnek, de különösen a lelki vigasztalásnak. Persze mint mindenütt a világon, itt is vannak elégedetlenek. Ezeknek sem az orvos, sem a nővér nem jó. A betegek létszáma változik. Ezernek van férőhely. Voltak már 1200-an is. Jelenleg 600 körül vannak.

Imádkozzanak értünk, hogy ne csak a nevünk legyen a Szűzanya szolgálója, hanem valóban méltók is legyünk erre a szolgálatra. «

(Annunciata nővérek, C. P. 64 , 84100 Ponta Grosse, Paraná, Brasil)