Szolgálat 38. (1978)

Halottaink - Virágh Gábor SDB (Harangozó János)

1914—16-ig Szentkereszten mint kispap nevelőként működött. Ezután három évig a lengyelországi Oswiecimben (Auschwitz) a szaléziak főiskoláján a teológiát végezte. Ezt Olaszországban fejezte be, s ott is szentelték pappá 1920-ban.

Hazatérve a kezdeti virágzásban lévő rend különböző intézményei érezték a fiatal pap tevékenységének eredményességét: gimnazisták és ipari tanulók hitoktatásában, kispapnevelésben, a meginduló Don Bosco nyomda vezetésében, ifjúsági egyesületek szervezésében tette nevét közismertté. Szombathelyen az intézet első igazgatója volt, és fölépítette a Szent Kvirinus templomot. Mindenütt maradandót alkotott és jó alapokat rakott. 1950 után a lelkipásztorkodó papságnak lett fáradhatatlan segítője, amíg erői s a körülmények engedték.

Ez a kis megemlékezés azt szeretné idézni, ami belőle maradandó, ami fölött a halálnak nincs hatalma: hűséges, buzgó papi életét.

Fiatalon követte az idegenbe az isteni hívó szót: jöjj és kövess engem. Először a szegényes cavagliai intézetben, aztán a háborús nyomorúsággal küszködő Szentkereszten szenvedések tüzében acélosodott igaz pappá. Életében mindig a kezdés nehézségei jutottak osztályrészéül. Legnagyobb dicsérete, hogy bármilyen körülmények közé állította is a Gondviselés, mindig csak pap volt, mégpedig szalézi pap. Don Bosco nyomán járó Mária-tisztelete, eucharisztikus lelkülete, meleg, gyermeki egyházhűsége rendíthetetlen volt. Fáradhatatlan a lelkek keresésében, mindig készséges a szolgálatban. Együtt érzett a küzdőkkel, örült az örvendezökkel, ott volt, ahol segíteni kellett (két háborút élt át), bátorított, erősített, vigasztalt. Ahova bejutott, oda papi lelküle- tet vitt. Szerette a kicsinyeket, tudott gyermek lenni a gyermekekkel. Minden porciká- jában szalézi volt. Nem érdekelte más, csak a szalézi élet, a szalézi munka. Szinte mosolyogtatóan járatlan volt a világ dolgaiban. S amikor már nem tehette azt, amit szeretett volna, akkor a szalézi rend történetében, kiváló elődeink megismerésében merült el, hogy tanuljon tőlük.

Munka és mértékletesség: Don Bosco jelszava és végrendelete. Ádám atyánál nagyobb munkás kevés akadt. Nemcsak ő maga dolgozott, hanem másoknak is bőven adott tennivalót: akit tudott, belevont munkájába.

isten igéjének mindig készséges hirdetője volt. Számtalan triduum, lelkigyakorlat, misszió lelkes megvetője. És még a toll forgatására is talált időt. Don Bosco életrajzával, nevelési rendszerének ismertetésével, Savio Szent Domonkos életleírásával ajándékozta meg a hívőket. Amellett számtalan apró írása látott napvilágot, nem is beszélve kéziratban maradt több ezer oldalra rúgó kutatómunkájáról és fordításairól.

Erős egyénisége mindörökre emlékezetes marad azoknak, akik ismerték vagy munkatársai voltak. Néha ez bizony koccanásokhoz is vezetett. De ő nem tudta elképzelni, hogy az el terveit jót ne kelljen minden áron keresztülvinni.

Ahogyan nagy volt a munkában és a tevékenységben, úgy nagy tudott lenni — Isten kegyelméből — a szenvedések vállalásában és elviselésében is. Mert ezekből is bőven kijutott neki: meg nem értés, ellenkezés, megaláztatások, betegségek, lelki szenvedések kísérték hosszú életútján. Aki pedig utolsó éveiben v,ele lehetett, láthatta, hogyan fogynak erői, hogyan hull ki kezéből a toll, s milyen tudatosan, Isten akaratába való belenyugvással veszi ezt tudomásul, támogatásképpen kedves kifejezéssel „egyetlen kis imamorzsát" kérve. Isten megajándékozta — imádságainak visszatérő kérése volt ez — a tiszta látás és értelem birtokával utolsó órájáig, így végső szenvedése, hosszú halálküzdelme is tudatos, megadó, Istenre hagyatkozó volt. Életében Don Bosco példája nyomán buzgó gyakorlója és apostola volt a halálra való készülésnek: meg is kapta a jó halál kegyelmét. Az általa megálmodott templom kriptájában nyugszik.

Vámos József SDB

VIRÁGH GÁBOR SDB (1893—1977)

„A jó Isten kegyelméből — írja kis önéletrajzában — 1893. jaguár 13-án születtem Rábacsécsény községben, római katolikus földműves szülőktől. Vallásos nevelésben

98