Szolgálat 37. (1978)

Az egyház szava - Az V. püspöki szinódus (Szabó Ferenc)

AZ EGYHÁZ SZAVA

AZ V. PÜSPÖKI SZINÓDUS (1977)

Szeptember 30-án a Szixtusz-kápolnában ünnepélyes koncelebrált szentmise keretében nyitotta meg VI. Pál pápa az V. (IV. rendes) püspöki szinódust, amely a katekézis mai helyzetével és feladataival foglalkozott. A Pápa hómíliájában figyelmeztette püspöktestvéreit arra a félelmetes feladatra, amelyet az Úr bízott rájuk, amikor meghívta őket az evangélium hirdetésére. Szent Pál apostol alakját és életművét állította eléjük példaképnek. A modern világ helyzetére utalva szószerint ezeket mondotta a Szentatya:

Az emberek ma elszakadnak a vallástól, és nem igen hallgatják üzenetünket, mert — helytelenül — úgy vélik, hogy a civilizáció hatalmas fejlődése, amely a technológiából és a tudományból ered, megszünteti a vallás igényét; aki viszont jól megfigyeli az emberi jelenséget mély valóságában, megállapíthatja, hogy ennek a fejlődésnek kettős következménye van. Egyrészt az emberek által teremtett vallások szétfoszlanak, míg a halandó ember megelégedettnek hiszi magát és a saját tevékenységének csodálatos termékenységébe vetett bizalmat állítja a vallásos lelkiség helyébe, amelyet így szétmállaszt az ateizmus. Másrészt ugyanakkor az ember egyre könyörtelenebbül érzi a szükségét annak, hogy megismerje a Titkot, — a kozmosz, a gondolkodás, az élet titkát, és megtapasztalja a saját gyökeres kiábrándultságát, minthogy meg van fosztva a vallási igazságtól. A lét titka örök rejtély maradna számára, ha nem segítené egy titokzatos Szó, egy magasból jövő Szó, amely egyedül képes elvezetni az embert a legfőbb igazság és a természetfeletti rendeltetés szférájába. Ez a Szó az ember részéről hitet követel; — vágya manapság sokkal erősebb és gyötróbb, mint valaha. Es csak akkor tér vissza a világosság a földre, ha ezt a vágyat betöltötte az Evangélium; olyan Igazság ez, amely nem ellentétes a tudománnyal, hanem fölötte áll. A lelkipásztori tapasztalat és a pszichológiai felmérés azt tanúsítja, hogy mindez így van, tehát az apostoli küldetés szerencsés fogadtatásra talál. Ezen a szinten korunkat nem az ateizmus, hanem inkább a hit idejének kell tekintenünk, a mi igaz hitünk korának. A mi kiváltságos időnk ez, hogy hirdessük az evangéliumot. Ezért alkalmasnak és gondviselésszerűnek tűnik ez a szinódus, amely az előző, az evangélizálással foglalkozó folytatásaképpen a katekézis formáit és módszereit tanulmányozza.

A Szentatyának ezek az ihletett, széles távlatokat nyitó és meglepően optimista szavai mintegy az egész szinódus vezérmotívumát és „keretét" megadták. Látni fogjuk, hogy a munkák ideiglenes összegezéseként kiadott záróüzenet — a pápa záróbeszédével együtt — lényegében az evangelizálás egyik konkrét megvalósításának tekinti a katekézist, tehát olyan feladatnak, amely szorosan összefonódik az egyház létjogosultságával és küldetésével. Az egyhónapos tapasztalatcserék, reflexiók és viták ugyan részletkérdésekre is kitértek, de a munkák folyamán egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a helyi egyházak helyzeteinek változatossága miatt lehetetlen kész recepteket adni a kafekézis54