Szolgálat 37. (1978)

Tanulmányok - Benkő Antal: Tallózás a katekétika mezején

lakosságnak több mint 90 %-a katolikusnak van keresztelve s annak Is vallja magát, kevés iskolai hitoktatásban volt része.

Németországban (s hasonló a helyzet Ausztriában, Skóciában), a hitleri időt leszámítva, a vallásos nevelés sarkköve a tantervbe beépített hittanóra. Hacsak a szülő vagy egyes esetekben maga a felsős diák az iskola megkezdésétől számított bizonyos határidőn (10 napon) belül kifejezetten másképp nem kívánja, az általános és középfokú iskolák tanulói a tanmenetbe beiktatott kötelező hittanórán vesznek részt — az iskolai oktatás minden előnyével és hátrányával. Mert fölmerült a kérdés: elegendő-e ez az oktatás? Katekézis-e az itt kapott hittan? Vallásosabbak-e, „katoHkusabbak-e“ a németek, osztrákok, mint pl. a franciák vagy dél-amerikaiak? Ez utóbbira nem könnyű választ adni, mert a kritérium eldöntése vita tárgya lehet. Ha a magzatelhajtást nézzük, akkor a dél-amerikaiak átlaga biztosan katolikusabb, mint az osztrákoké vagy németeké. Ha a templomba járást tekintjük, akkor a két kontinens városlakói közt nem lesz nagy különbség. Ha az életfelfogást — vagyis hogy életemet Isten szere- tetében, Krisztus tanítása szerint akarom alakítani —, akkor a brazíliai Minas Gerais állam egyes kerületeinek hívei nem állnak messze a bajor és tiroli községektől. Egy pontban azonban kétségtelenül hátrább vannak: a német nyelv- területek katolikusainak jobb a hittani ismerete. Dél-Amerikában ez sokszor hiányos, indián vagy afrikai elemekkel kevert, éppen mert a hitoktatás igen rövid ideig tart. — A német püspöki kar nem ilyen nemzeti összehasonlítást tett. Azt állapította meg, hogy a mai hitoktatás az előző nemzedékhez képest nagyobb nehézségekbe ütközik. „Ezért a német püspöki szinódus megkülönböztetést tesz az iskolai vallásoktatás és az egyházközségi katekézis között, s mindkettőt elengedhetetlennek tartja. S mivel a kettő célja, tartalma és hallgatói szerint csak részben fedi egymást, ez adott esetben (pl. a szentségfel- vétel előkészítésekor) a vallásoktatás és a katekézis szervezett szétválasztásához vezethet.“ (Az iskolai vallásoktatásnál szóló határozat. Synode 1975/1, 92b.)

A határozat elismeri, hogy manapság már a fiatal diákok is bizonyos „stílus- törést“ érezhetnek a hittanóra és a többi tárgy tanítása között: a szülők nem élik azt, amire taníttatják őket, a közéletben nincs szerepe a hit szerint fontos eseményeknek, s az anyag feldolgozásánál — pl. a bibliai történetekre épített hitoktatásnál — nem használhatják a többi tárgy tapasztalatra vagy kísérletezésre felépített módszerét. Azaz míg régen a családi és közösségi élet kiegészítette a hitoktatást, s a többi tárgyban is inkább elvont, fogalmi elemzésre épült módszerek uralkodtak, a hitoktatás szervesen be tudott kapcsolódni a tanuló életébe. Ma sokszor úgy tűnik, hogy a levegőben lóg, vagy legalábbis igen különbözik a többitől.

Egyes hitoktatók a tananyag átcsoportosításával, új módszerek bevezetésével próbálták áthidalni az űrt. Emiatt hagyták abba sok helyen a 60-as években virágzó „biblikus katekézist": kiinduló pontja túl messze esik a mai fiatalság

31