Szolgálat 36. (1977)

Könyvszemle - Documenta Artis Paulinorum II. (Öry M.)

használta a Szent Terézre vonatkozó újabb munkákat (ezekről a könyv végén eligazító tájékoztatást nyújt). Szeghy Ernő kármelita a huszas évek elején adta ki „Szent Teréz és a kármeliták“ c. két kötetes munkáját, majd műveinek jegyzetekkel ellátott fordítását. Ezek a könyvek ma már nem igen hozzáférhetők. A szerző a fiatalabb nemzedéknek is lehetővé tette, hogy megismerkedjék a keresztény lelki hagyomány egyik legnagyobb képviselőjével, aki nemcsak a hívőket foglalkoztatta, hanem pszichológusokat, filozófusokat, írókat is. Elég, ha itt Bergson és Vas István nevét említjük. Erre utal a könyvhöz írt bevezetésben P. Szabó Ferenc, aki így összegezi a könyv tanulságát: „A XVI. századi kármelitától sokat tanulhatnak a mai keresztények is, még ha rendkívüli ösvényein nem is követhetik. A sokszor „bozótosnak“ tűnő ösvények ne tévesszenek meg bennünket, figyeljünk a lényegre. Ez pedig nem más, mint amit Jézus mondott Charles de Foucauld-nak: ,Nézd, az imádság főleg az, ha szeretve gondolsz rám. Minél jobban szeret valaki, annál jobban imádkozik'.“ Puskely Mária könyvét hasznos összehasonlító időrendi táblázattal egészítette ki.

R.

Documenta Artis Paulinorum II. A magyar rendtartomány monostorai N—Sz. Budapest 1976, 471 o. (MTA Művészettörténeti Kutató Csoportjának forrás- kiadványai XXIII.)

Ennek az értékes forráskiadványnak első kötetét a 30. számban ismertettem. Amit akkor az anyag sokoldalú gazdagságáról, a lelőhelyek, források bőségéről, a gyűjtő Gyéressy Béla érdemeiről és a sajtó alá rendezés módszeréről dicsérőleg elmondtam, az fokozott mértékben áll a II. kötetről, amely várakozáson felül gyorsan követte az elsőt. A hátralevő anyag nem fért bele a 90 oldallal terjedelmesebb kötetbe, azért egy harmadikra is számíthatunk. Az itt közölt 35 pálos monostor közül kiemelkednek: Nagyszombat, Nosztre (Márianosztra), Pápa, Pest, Pécs, a budai Szentlőrinc és Székesfehérvár kolostorai.

Az egész kötet tartalmát nagyszerűen világítják meg és teszik áttekinthetővé Her- vay Ferenc tömör és szakszerű bevezetései, Érdekesek a rend pilisi bölcsőjére vonatkozó fejtegetései (Keresztúr, Szentlászló és Szentlőrinc bevezetésében). A margószámok címei és értelmező megjegyzései nélkül egy latinul gyengén tudó olvasó nehezen igazodnék el. Pedig az egyes kolostorok okmányainak felsorolása nagyon logikus. A mostani kötetből a legterjedelmesebbet, az 56 oldalt kitevő nagyszombati tanulmányi házat veszem mintául. Az első okmányok az Acta Paulinorum-ból az alapítással foglalkoznak: a házak, birtokok megvétele ill. adományozása legnagyobbrészt hagyatékok útján, két templom átvétele — részletes leltárral, a felújítás költségeivel —, továbbá a kolostor újjáépítése. A különböző adománylevelek és végrendeletek nyelvemlékeknek is beillenének. Az anyagot koncentrikus körökben nyújtják, befelé haladva: az általános rendtörténetről a magyar rendtartomány évkönyveire és a ház iratainak jegyzékéből vett okmányokra térnek át. Nagyon tanulságosak az évkönyvek és az egyes házak naplói. (Pedig a sok pont jelzi, hogy csak válogatásról van szó.)

Igen gazdag a nagyszombati rendház naplójának két részlete (1653—1730 és 1731— 1786, 570. sz. okmány). Ez a 22 nagy oldalt kitevő okmánytár a ház fejlődését, belső életét, a rendtagok tudományos és lelkipásztori munkáját tárja elénk; főleg a teológusok vezetésére és életmódjára vonatkozólag nyújt életszerű adatokat. A 10—26 teológus részben Pázmány akadémiájára járt, részben a rendi teológián végezte tanulmányait. A magyarokon kívül lengyelek, németek és horvátok is tanultak itt. Értesülünk a gyakori vendégjárásról, a jótevőkről és confratres-ről; utóbbi amolyan harmadrend lehetett, amelyhez nemcsak főpapok és egyháziak, hanem világiak (férfiak és nők) is tartoztak. A házi naplók a rendtörténet szempontjából a legérdekesebbek és legtartalmasabbak: de értesülünk belőlük a magyar kortörténetről is: török és vallási háborúkról, halottaikról, vértanúikról (Csepellény György) stb.

96