Szolgálat 36. (1977)

Eszmék és események - „Gyümölcseikről ismeritek meg őket“ (Mt 7,16) (Ábri Gyula)

hogy kinek szolgálunk. Mert csak egy Úr van, akinek szolgálva jó gyümölcsöt hozhat életünk.

Legnagyobb veszély, ha az ember nem látja, nem érzi a veszélyt. Azt hiszi, hogy minden rendben van. Megnyugtatja szívét. A Szentírást, a próféta szavát mint édes muzsikát hallgatja, s nem veszi figyelembe, kiről, miről beszél. Pedig ettől függ életünk sorsa. Figyelnünk kell arra, hogy miféle dolgok jönnek elő szívünkből. Nemcsak a gondolatokra, hanem szívünk legbensőbb vágyaira is figyelni kell.

Ezzel kezdődik az evangélium, a prófétai szó:

A fejsze már a fák gyökerén van.

Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt. (Mt 3,10)

Nem közömbös az Úr szemében, miféle gyümölcsöt termünk. Az emberek csak a gazdasági dolgokat tartják a termelés szempontjából fontosnak. S nem gondolnak arra, hogy minden termelés célja az ember élete, életének gyümölcse, az ember maga. Ilyen az ember tükre. Mindig csak darabokat lát benne. Szemlélete mindig „darabos“. Ezért mikor az Úr Noét és fiait megáldotta, ebben az áldásban már a félelem is benne volt. Mert hogy a jövőben az áldás milyen gyümölcsöt hoz, az nem volt olyan biztos, mint az áldás maga. Hogy miféle gyümölcsöt terem, mit hoz a jövő, az a Szentírásban mindig kétes dolog. Csak a mai emberek számítása biztos, az ő manipulálásuk előrelátó, s nincs semmi „előérzékük“ az elkövetkezendő dolgok iránt. Ez az önbizalom sokszor keserves következményekkel jár: éppen azt a rossz gyümölcsöt hozza, amitől az evangélium szüntelen int (vö. Tér 9,7). így Isten áldása a Szentírásban egyúttal az átkot jelzi, vagyis kétféle következményeket, amelyeket ez a gyümölcsözés hoz. Akármennyire is gazdagítja Isten áldása életünket, akármennyire is a boldog jövőt ígéri és teszi lehetővé, éppen olyan mértékben félelemmel és rettegéssel jár. Reménytelen kiábrándulás, életuntság, elnyomás, erőszak éppen olyan mértékben termi gyümölcsét, s éppen az ellenkezőjét hozza létre a kezdetnek, az áldásnak.

Ezért sokszor úgy érezzük, hogy a próféta szava valótlan ábrándozás, ködös látás. Pedig Isten Igéje éppen az ellenkezőt akarja. Azt, hogy a jelent ne tartsuk véglegesnek, hanem éppen a jelen valósága vezessen arra, hogy az Úr kezét megfogjuk, az ő szavát, mint ígéretet, mint az igazi életlehetőséget felismerjük, s ne késlekedjünk követni, ahova vezet. Akármennyire hihetetlennek látszik az ígéret, életünk fája biztosan meghozza gyümölcsét:

Fa lesz, amelyet átültetnek folyóvíz mentébe, gyümölcsöt hoz, ha itt az ideje, nem hervad levele és jó minden termése. (1. zs.)

Erről a gyümölcstermésről beszél a Szentírás nekünk. Hogy az ő kegyelme, áldása ne legyen hiábavaló, haszontalan: erre hív szüntelen, erre int a prófétai szó. Mint Izaiás is a 2. könyv végén (ha a zsidó szöveget olvassuk, szinte szemünk előtt áll az egész emberi történelem):

85