Szolgálat 36. (1977)
Eszmék és események - „Gyümölcseikről ismeritek meg őket“ (Mt 7,16) (Ábri Gyula)
A Szentírás szava nemcsak vigaszul szolgál, hanem figyelmeztetés, felszólítás számunkra. Mindenkit hív. Felelősségre szólít. Fel akar ébreszteni az álmodozásból, a tespedésből. Mint a régi magyar mondás: „Ej, ráérünk arra még!“ Itt Japánban is hasonló nézet járja: „Itt már nem segít semmi!“ Ilyen és hasonló fatalista hangok próbálják az embert a sors „változhatatlanságával“ kibékíteni, s ezzel emberi felelősségét eltüntetni. Ez igen kényelmes dolog: keleten és nyugaton is egyképp járja. De a Szentírás szava másként szól: az Úr van velünk! Vele és Általa életutunk új kezdet előtt áll. Új lehetőségek nyílnak számunkra. Az, amit a Szentírás hirdet, mind életünk útjáról beszél. Életünk témája nyílik meg benne. Az ember hivatása. Kezdettől fogva és szüntelenül erre a célra vezet. Isten szavát magyarul régen Isten Igéjének mondták. Talán ebben a szóban még benne van a varázs is, az, amit úgy mondtak, hogy „megigéz“. A valóságban pedig nem varázslat, hanem inkább áldást jelent. Mert a biztos, hogy az ő szavától függ minden. Ebben van minden kegyelem és áldás. Csak persze ez kezdet. Hogy hova vezet, mi lesz belőle? Senki sem tudja előre megmondani. Mert a próféta szava nem jövendölés, hanem kezdet, meghívás, felszólítás, mint ma mondanák, ajánlat. A Szentírás kezdettől fogva hív bennünket, feltárja életünk feladatát: „Gyümölcsözzetek, növekedjetek!“ (Tér 1,28) De természetesen Isten áldása nem jelenti azt, hogy ne lenne fontos, miféle gyümölcsöt terem életünk, jót vagy rosszat. A régi közmondás azt tartja: „minden Isten áldásától függ.“ Csakhogy az áldás, a kegyelem nem hozza meg a gyümölcsöt magától. Igaz, minden tőle függ, mégis rajtunk múlik, hogy mit kezdünk vele. Mert az áldás, a teremtés az emberért van: őt hívja munkára, öt teszi érte felelőssé. Mai életünk mutatja, hogy mire fordul ez az áldás. Hogy az ember miféle gyümölcsöt terem. A technika fejlődése, a gazdasági jólét nem mindig segíti az ember életét. Nem terem mindig jó gyümölcsöt. Hogy életünkben a jó és rossz gyümölcsöt meg tudjuk különböztetni, ahhoz éppen a prófétai látás szükséges. Életünket a hit világánál kell néznünk, éspedig mindennap újra és újra. Ebből a szempontból Szent Máté szava (7,15-20) prófétai intelem. Nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, sem rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. A fát a gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek tövisbokorról fügét, a gyalogszederröl sem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat. Hisz a száj a szív bőségéből beszél. (Lk 6,43-45) A mindennapi események szüntelen intenek bennünket, hogy figyeljünk arra, mit életünk gyümölcsöz. Erre tanít, erre figyelmeztet minket szüntelen a prófétai szó, nemcsak Szent Máté, hanem az egész evangélium. Ettől függ, 84
