Szolgálat 36. (1977)
Tanulmányok - Szabó Ferenc: Prohászka lelke és lelkisége
Or Isten azt mondja nekem: Ej, ez a jó szolgám, hogyan húzódik tőlem! nem is akar az örök boldogság felé menni! Nem, nem úgy van! Kész vagyok, Uram, sőt vágyódom utánad. Készen, vagyis készségesen megyek, ha hívsz. Nem vagyok kész! De azért szívesen veszem öregedésem ez éveit, mert úgy látom, hogy az ember is tisztul, higgad, hogy a világfölény s az isteni hivatás sajátos jellege domborodik ki a leiken. Ily körülmények közt öregedni nagy kegyelemszámba megy. Ezt a kegyelmet kapom Istenemtől. A világot nem szeretem; hisz annyi a komédia s piszkos benne! Az emberek testek inkább, mint lelkek; s kevés még a szép test is. Néha mondom: Jó Istenem, engedd meg — de ilyen rongyos a te országod! (. . .)“ Majd — miután arról morfondírozott, hogy a szellem fejlődésében is vannak periódusok („. . . igazán még csak a sárkányok s a szauruszok idejében tartunk“) —, meggondolja, hogy Krisztus már itt járt, és ez reménységre serkenti: „Dolgozzunk s imádkozzunk! Ah, hogy telik meg a szívem, mint a gejzír tartálya, s hogy feszül meg bennem a lélek a vágytól, hogy emeljem s megszenteljem az országot! Belevágódom e sárba, mint a meteor a napba s alapokat akarnék rakni palotáknak. Nekilendülök, mint egy szétrobbant csillagzat roncsainak, a szellemi ürességnek. De hát munka ez, Uram? Munka? Ó, igen, mikor a lélek emelkedik s imádkozik egyházért s papságért s hívekért s a szétfoszlott nemzetért s a bálványok körül kutyálkodó emberiségért, s mikor kiáll megfeszülve s könnyes szemmel, nagy munkát végez s meghallgattatik. Amen!“ A Püspököt villámcsapásként érte 1911 júniusában az a hír, hogy három írását Róma indexre tette. Tudta, hogy voltak rosszindulatú cenzorai; a modernista válság légköre olyan volt, hogy a legegyházhűbb emberek sem menekültek meg a gyanúsításoktól (gondoljunk csak a francia M. Blondelre). Pro- hászka mindig az Egyház hű gyermeke akart lenni. Most az indexre tétel ugyan súlyosan megsebezte, de alávetette magát a Szent Officium döntésének. Az Intellektualizmus túlhajtásai c„ egyik indexre tett írására reflektálva 1911 májusi hosszú jegyzetében ezeket mondja: „ . . . Elhiszem s beismerem, hogy van abban a füzetben sok egyoldalú megjegyzés; több mondat, melyet kár volt olyan élesen kifejezni, s kellett is volna félreértések elkerülése végett máskép fogalmazni. No, dehát ,in Ecclesia catholica loquebatur et ideo catholice intelligebatur'. Szent Ágoston Aranyszájú szent Jánosról való szava szerint, félni nem tudtam; eszem ágába se jött, hogy itt baj lehet; dehát lett. — Én megtettem, amit kellett tennem, alávetettem magamat“. 1913 őszén Rómában járt. összefoglalva útját többek között megjegyzi: „A pápa fogadott; én megmondtam neki, hogy fájlalom az index-esetet; de nagyon kérem, hogy tudassák az emberrel előbb, ha van kifogásuk ..." És a jegyzet végén: „. . . Hazajöttem; Rómában tiszteltem a pápát; hazahoztam Itáliából sértetlenül hitemet s szeretetemet“ (1913. okt. 15). Később, nov. 22-én még visszatér az indexhistóriára és megjegyzi; „az index-história után valahogy idegenül érzem magam az egyházban, idegenül, mint ki nem tartozom az egyházat képviselő s inkább a formalitások tógáiban feszelgő emberekhez, akik az akták és trakták 53
