Szolgálat 36. (1977)

Tanulmányok - Nagy Ferenc: Az „új ember“ élménye és küzdelme

lahol az égi szférában van „elrejtve“. Mi a XX. században a térbeliséget nem hangsúlyoznánk, hanem a másképpen ki nem fejezhető ontológiai rétegezett- ség jelképének mondanánk. — Szt. Pál beszél egy eszkatológiai időbeliségről is: a dicsőséges Krisztus az idők végén majd megjelenik, előjön mostani rej- tettségéből, és akkor a nekünk jutott dicsőség is láthatóvá, tapasztalati ténnyé válik (vö. Kol 3,4). Mindaddig, amíg ez a maga idejében bekövetkezik, Krisztus szociális, misztikus Teste egyre növekszik a teljes érettség, a férfikor felé (vö. Ef 4,13).

A keresztény élet tehát feszültség a „már“ és a „még nem“ között. Ez a feszültség állandó igyekezetben, küzdelemben, vajúdásban és elszánásban fejeződik ki; mindez arra irányul, hogy annak, ami „még nem“, fölébe kerekedjünk, és egyre jobban megközelítsük a keresztény élet teljességét, a „már“ szintjét. A teljes kibontakozáshoz eszkatológikus változás kell: az, hogy Isten a halállal gyökeresen belenyúljon életünkbe; amíg ez be nem következik, addig tart az erőfeszítés, a küzdelem, sikerekkel és visszaesésekkel.

Szt. Pál a ruhaváltás, a Krisztusba öltözés témájába tételesen beleépíti a keresztény erényekért folytatandó küzdelem programját: „tegyük le a sötétség cselekedeteit, és öltsük magunkra a világosság fegyvereit; mint nappal illik, tisztességben járjunk: ne dorbézolásban és részegeskedésben, ne fajtalanságban és tobzódásban, ne civódásban és versengésben; inkább az Úr Jézus Krisztust öltsétek magatokra, a testet pedig ne dédelgessétek úgy, hogy bűnös kívánságok gerjedjenek benne“ (Róm 13,12-14); „újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek magatokra az új embert, aki Isten (tetszése) szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett" (Ef 4,23-24); „öltsetek magatokra — mint Isten választottal, szentjei és szerettei — könyörületes szívet, jóságot, alázatosságot, szelídséget és türelmet; viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen; amint az Úr megbocsátott nektek, ti is úgy tegyetek“ (Kol 3,12-13).

8. Küzdelmünk, amelyet állandóan meg kell vívnunk, kettős-egy jellegű: valami ellen és valami meghódításáért folyik. A régi ember ellen és az új ember kiműveléséért. „Az odafenn valókra törekedjetek, ne a földiekre“ (Kol 3,2).

Mint már megjegyeztük, a szemléletnek ezzel a térbeli dimenziójával csínján kell bánnunk. A régebbi és a jelenlegi keresztény világszemlélet között az „odafenn“ és a „földiek“ értelmezése jellemző különbséget jelent. Ha e szavakat szószerint vesszük, akkor magyarázatunk felületes, téves, ráadásul manapság egyre érthetetlenebb is lesz.

A helyes értelem megtalálásához ezt kell meggondolnunk: milyen igény viszi az embert arra, hogy „fölfelé“ tekintsen? fizikailag és még inkább jelképesen: fölfelé? Nem nehéz kitalálni; a csodálkozás, az elismerés, a figyelem igénye; a jobb, a teljesebb, a messzebbre tekintő látás igénye; a természet adta szűk, fojtogató köreinkből a tágabb horizontokba való kitörés, az önmagunk fölé emelkedés igénye. Éppen ez az igényünk elégül ki, ez teljesedik

47