Szolgálat 36. (1977)

Tanulmányok - Nagy Ferenc: Az „új ember“ élménye és küzdelme

bűn hatalmában álló test elpusztuljon, és hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek" (Rom 6,6). Az alámerülésre következik a felmerülés; ez a mozzanat feltámadást, új életre születést jelképez: „vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halálból" (Kol 2,12); „amint Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból, úgy mi is új életben járjunk" (Róm 6,4).

3. őszintén el kell ismernünk: erről a meghalásról és új életről nem igen van meggyőző tapasztalatunk. Átéljük a keresztelés fizikai, közösségi, jelképes elemeit; de a jelkép imént adott értelmezése bizony még üres retorikának is tűnhet. Nemigen érezzük, hogy a megkeresztelt ember — akár mi magunkról, akár barátainkról legyen szó — megújult volna; még kevésbé érezzük és még érthetetlenebbnek találjuk a meghalásunkról szóló állítást.

Pedig az élet és a halál általában megtapasztalt és tapasztalatilag igazolható valóság. Nagy élményt jelent, és mélyreható változást hoz életembe, ha pl. le kell vágatnom egyik lábamat, ha doktorrá avatnak, ha egyik világrészből kivándorlók egy másikba, ha egyik napról a másikra sikerül leszoknom valamilyen kábítószerről, ha gyereket szülök a világra. Pedig ezekben a példákban nem is az élet vagy a halál teljességéről van szó, hanem csupán életünk döntő, elevenbe vágó fordulóiról.

Valami az említetteknél még intenzívebb tapasztalatot várunk a „régi ember" halálával és az „új ember" megszületésével kapcsolatban is.

4. Az élmény és a tapasztalati igazolás nem marad el, bár más lesz, mint a természetes élet vonalán, és megvalósulása sajátos feltételektől függ. Lássuk ezt először formai oldaláról.

Az üdvösségről, a megigazulásról és minden velük kapcsolatos más valóságról csak a hit által bizonyosodhatom meg. A hit élménye pedig lényegénél fogva közvetett élmény. Létrejötte ugyan a bennem lefolyó közvetlen isteni tevékenységből fakad; Isten azonban, éppen mivel hitről van szó, a természetes képességeimet meghaladó valóságoknak nem közvetlen látását adja meg, hanem közvetve adja tudtomra — közvetítők (elsősorban az Úr Jézus és apostolai) révén, szimbolikus tettekkel és mindent kimondani nem képes emberi szavakkal —, hogy szeret és az önmagával való örök életközösségre hív.

Más szavakkal: a hit ugyan egyfelől közvetlen kapcsolat is Istennel; de ez a közvetlen jellege éppen az élményben nem mutatkozik, vagy legalább is erősen a háttérben marad. Személyes élményem azokról a jelekről és személyekről van, amelyekre, ill. akikre Isten a nekem szóló üzenetét rábízta. Helyesebben szólva: még valami másról is; de erről majd később. Ez a hitélmény adja meg a keresztény élet állandó alapvető jellegét; ebből sarjad és él minden más életjelensége.

E kitérők után folytathatjuk a „régi ember" halálának és az „új ember" megszületésének elemzését.

5. „Keressétek", „figyeljétek". Ha Szt. Pál nem mondaná, akkor is ezt tennénk, hiszen az ember alapmagatartása a keresés, a valahova törekvés, a job43