Szolgálat 36. (1977)

Tanulmányok - Vass György: A keresztény ember szabadsága

rozottságában is ilyen, mert még mindig folyvást újabb lehetőség nyílik előtte életének beteljesítéséhez. Ez jellemzi tehát az emberi szabadságot. És mivel ebben különbözik környezetétől, ez a szabadság azonosítható az ember lényegével. Amikor ebben az értelemben beszélünk a szabadságról, akkor magáról az emberről beszélünk.

De ne gondoljuk, hogy ezzel a magyarázattal már ismerjük és meghatároztuk a jellegzetesen emberi szabadságot. Még rá kell mutatnunk egyes alapvető vonásaira. Feltűnik elsősorban, hogy a szabadság nem valami kézzelfogható és kimutatható „dolgot“ jelent, hanem valami „relációt“, „viszonyt“. Az élőlény a mozdulatlan tárgyakhoz viszonyítva szabad, ha önmagát mozgathatja. A döntésre képes lény szabad választásának alternatíváihoz viszonyítva. Az ember szabad, amennyiben saját természetét alakíthatja, és amennyiben céljait a végtelen lehetőségek skálájában újra meg újra meghatározhatja önmaga előtt. Mondjuk ki egy mondatban: a szabadságnak körvonalai vannak. Valami tő I szabadok vagyunk, és vala mire irányul szabadságunk. A szabadságnak van egy világa, amelybe bele van ágyazva. Talán úgy is kifejezhetnénk Paul Tillicchel, a német teológussal, hogy szabadság és sors korrelativ fogalmak. Azonban ezt a kifejezést nem szabad félreértenünk. Az én „sorsom“ azok az adottságok, amelyekkel megszülettem: hogy magyar vagyok, és — bármennyire is hibásan — ez a nyelv van legmélyebben bennem; hogy ebben a században születtem meghatározott családi és társadalmi körülmények között, ilyen és ilyen „természettel“. Szabadságom viszont az, hogy ebből a sorsból alakíthatom önmagamat, választhatom és határozhatom meg életem céljait vagy végcélját. Az emberi sors a szabadság feladata. Ez csak akkor lehetséges, ha az ember felül tud emelkedni önmagán, környezetén és azon a világon, amelybe léte mintegy beledobatott. Az ember szabadsága folytán önmagának ura. A régi görögök ezt autarkiának nevezték. És ugyancsak ez az autarkia kölcsönzi neki azt a hatalmat, amelyet környezetén szabadon gyakorol.

Az ember szabadságának van egy másik jellegzetessége is, ami még sokkal megfontolandóbb. Az ember nemcsak környezetétől és önmagától szabad, hanem azok a lehetőségek, amelyekre szabadsága irányul, vég nélkülieknek tűnnek fel. Ezt a kijelentést kell alaposan megfontolnunk, mielőtt a keresztény szabadságról szólnánk. Mit értünk ezeken a vég nélküli lehetőségeken?

Amint már mondtam, a szabadság élménye mindig egy viszonylatban merül fel. Eddigi példáinkban a szabad emberi tettet mindig a természet világával vagy az ember természeti adottságaival hoztuk párhuzamba. Az ember azonban lényegesen társadalmi lény. Világa nemcsak az élő és élettelen természet, hanem a másik emberrel való viszony is. (A német ilyen szempontból szerencsésebb nyelv: az első világot Umweltnek nevezi, az emberi világot Mitweltnek.) Már most bármennyire meglepőnek tűnik is kijelentésem: a szabadság vég nélküli lehetőségei éppen ebben a „Mitwelt“-ben tűnnek fel. Azért meglepő ez, mert emberi tapasztalatunkban a másik emberrel valé kapcsolatunkban vagy társadalmi helyzetünkben érezzük át leginkább a szabadság ellentétét, a

26