Szolgálat 36. (1977)

Tanulmányok - Pápai Lajos: „Fejlődő erkölcs - erkölcsös fejlődés“

nélkül nem volna képes keresztény lenni. Ezért örömmel részt vesz az Egyház életében, megújított liturgiájában, az apostoli munkában, a keresztény tanúságtétel különböző formáiban, amire az Egyházban mindenki küldetést kapott. Készséges lélekkel fogadja az Egyház pásztorainak útmutatásait — akiket Krisztus adott Egyházának — ugyanakkor tudja, hogy az ő küldetése is nélkülözhetetlen az Egyházban, s az Egyház pásztorai sem nélkülözhetik a neki adott karizmákat, felismeréseket.

— Egészséges, evangéliumi szellemben szemléli az evilági értékeket, ezért munkáról, szerelemről, házasságról, kultúráról, stb. való véleménye mindig időszerű lesz, az ún. „polgári erkölcsöket“ érintő kritikák legföljebb ennek a karikatúráját érintik. Ezzel talán az egyik legnagyobb szolgálatot teszi a világnak, a kívülállóknak is, akik az igazi emberi értékeket keresik. Ugyanakkor tudatában van, hogy egy pluralista világban, ahol kisebbségben van, s ahol a hite botránykő sokak számára, mint volt már Pál idejében is, ugyanúgy botrány lesz sokak szemében e hitre épülő erkölcsi magatartása is. Hiszen az tulajdonképpen hitének egy része, amely így megtestesül és szavahihetővé válik.

— A világban tanúságot tesz hitéről, mikor az igazság, igazságosság oldalán áll, becsületesen dolgozik, s kész együttműködni minden jószándékú emberrel, hogy szebbé, jobbá, igazságosabbá tegye a világot. Ennek nem térítés a célja, hanem egyszerűen hitből fakadó tanúságtétel a „világ életéért“. S a világért, átalakításáért vállalt munkájában hite nem hogy akadály lenne, ellenkezőleg, a legerősebb támasza ebben a küzdelemben." Radnóti Miklós olyan szépen rajzolja meg egyik versében Sík Sándornak, kedves professzorának alakját, akit éppen a hite indított a nehéz időben való emberi helytállásra, így ír:

„Egy költőt ünnepeltek itt,

ki Krisztust kiált, mikor

az erőst is megtörte már a próba,

s bárány helyett a farkast hirdeti

s kemény öklére büszke Európa.“ (Köszöntő).

— A keresztény nem keres kiváltságokat, politikai előjogokat, mint ahogy az Egyház sem. Egyetlen vágya és célja, hogy szolgálhasson.

Befejezésül egy őskeresztény iratból, az ún. „Diognétoszhoz írt levéléből idézünk néhány mondatot. Ennek a III. századbeli keresztény iratnak az 5. és 6. fejezete a keresztények életformáját írja le. A II. Vatikáni Zsinat is idézi. Hallatlanul modern és korszerű ma is. És jól összefoglalja egész cikkünk mondanivalóját. íme az idézet:

„A keresztények nem különböznek a többi embertől sem külön ország, sem nyelv, vagy ruházat által . . . Megtalálhatók a görög és barbár városokban . . . alkalmazkodnak a helyi szokásokhoz a ruházat, élelem életmód tekintetében, ugyanakkor kinyilvánítják lelki hazájuk rendkívüli és valóban paradox törvényeit. Mindegyik saját hazájában él, de úgy, mint az ott lakó idegenek. Teljesítik állampolgári kötelességeiket, és minden közterhet elviselnek, mint az ide22