Szolgálat 35. (1977)

Az egyház szava - Egyházatyák a munkáról (Miskolczy Kálmán)

Amit pedig Jézus Mártának mondott, az nem a munkára vagy a napi kötelességekre vonatkozik, hanem arra, hogy tudnunk kell, mikor van ideje a munkának és mikor az imádságnak, amikor őrá kell figyelnünk, s ezt az időt nem szabad elvesztegetnünk, vagy földi dolgokra fordítanunk. Tehát nem Márta vendégszeretetét vagy szorgoskodását korholja, hanem arra inti, hogy minden dolgot félre kell tenni, amikor alkalmunk van az ő igéit hallgatni.

Továbbá azok a szavai: „Ne romlandó eledelért fáradozzatok“ (Jn 6,27), nem arra tanítanak, hogy tétlenkedjünk. Ha egy lusta fráter teleeszi magát, és minden energiáját csak az evésre fordítja, akkor olyan eledelért „fáradozott“, amely veszendő; míg az, aki enni-inni ad a szegénynek (valójában Krisztusnak), az olyan eledelért fáradozik, amely el nem vész, mert jutalmul elnyeri az Isten országát, amely megmarad örökre.

Hitvalló Maximosz (580—662): Ambigua, Lib. II. c. 37. (PG 91,1305)

Az ember eleven műhely, állandóan, szünet nélkül tevékenykedik minden lény körül. A legkülönbözőbb valóságokon át, más és más jellegük szerint, ügyes munkásként ő hozza létre egységüket, saját maga által és természetének erejében, jóságban és szépségben, minden egyes létező szerint. Maga az ember is megoszlik, férfira és nőre. De természeténél fogva megvan benne az egésszé tétel ereje, amellyel egybefogja és párosítja az összes végleteket.

Ez az egyesítő hatalom, amint a különféle lények fejlődésének okságá- ban megvalósul és beteljesül, az isteni terv nagy titkát nyilatkoztatja ki: harmonikusan meghatározza az ellentétes dolgok kölcsönös egybetartozását, a legközelebbiektől a legtávolabbiakig, a legkisebbektől, a legnagyobbakig, és így fokozatosan visszavezeti őket Istenben való egységükre.

Ezért jelenik meg az ember legutoljára a létezők között, mint a fizikai összekapcsolás eleme; saját természetének alkotórészeiben egyetemesen beteljesíti a végletek szintézisét. Természetüknek megfelelően foglalja össze önmagában a legkülönbözőbb dolgokat. így mindnyájukat elvezeti Istenhez- mint végső okukhoz; először egységbe fogja őket autonómiájukból és előző megoszlásukból kiindulva, azután elindítja Isten felé a kapcsolatok adott rendjének megfelelően, és az egység olyan magaslatára juttatja el, ahol nincs többé megoszlás.

Szent Benedek: a napi kétkezi munkáról (Regula 48. fej.)

A henyélés a lélek ellensége. Ezért a testvérek meghatározott időben szenteljék magukat a kétkezi munkának, utána pedig meghatározott időben ismét az istenes olvasásnak.

(Ezután Benedek a különböző évszakoknak megfelelően részletes napirendet ír elő, amelyben munka és lelkiolvasás ill. ima váltakozik.)

Ha a helyi viszonyok úgy hozzák, hogy a testvéreknek maguknak kell betakarítani a föld termését, ne bosszankodjanak emiatt. Mert hiszen akkor való73