Szolgálat 35. (1977)

Az egyház szava - Az ember tevékenysége a világban (Gaudium et spes)

Távol álljon tehát a keresztényektől az a gondolat, hogy az emberek leleményességéből és erejéből született alkotások szemben állnak Isten hatalmával, vagy hogy az eszes teremtmény mintegy vetélytársa a Teremtőnek! Épp ellenkezőleg arról vannak meggyőződve, hogy az emberiség sikerei Isten nagyságát mutatják, és az ő kimondhatatlanul nagy elgondolásának gyümölcsei. Minél nagyobbra nő azonban az ember hatalma, annál inkább fokozódik mind az egyének, mind a közösségek felelőssége. Kitűnik ebből, hogy a kereszténység hozta tanítás korántsem fordítja el az embereket a világ építésétől, és korántsem készteti őket érdektelenségre embertársaik javával szemben, hanem ellenkezőleg, még nyomósítja is kötelességüket, hogy mindezen munkálkodjanak.

35. Az emberi tevékenység nemcsak az embertől indul ki, hanem ugyanúgy az emberért is van. Az ember ugyanis, amikor dolgozik, nemcsak a tárgyakat és a társadalmat alakítja, hanem saját magát is tökéletesíti. Sok mindent megtanul, fejleszti képességeit, kilép önmagából, sőt önmaga fölé emelkedik. Az ilyesféle növekedés helyesen értelmezve sokkal nagyobb érték, mint a külső vagyon, amelyet össze lehet gyűjteni. Értékesebb az ember az által, ami ő maga, mint az által, amije van. Ugyanígy többet ér a műszaki haladásnál mindaz, amit az emberek a nagyobb igazságosság, a szélesebb körű testvériség és a társadalmi viszonyok emberibb rendezése érdekében tesznek. A műszaki haladás ugyanis csak anyagi alapot nyújthat az ember további emelkedéséhez, egymaga azonban még egyáltalán nem valósítja meg az emelkedést.

Ennek következtében az emberi tevékenység alapszabálya az, hogy Isten terve és akarata szerint összhangban legyen az emberi nem igazi javával, és az embernek akár mint egyednek, akár mint a társadalom tagjának lehetővé tegye egész hivatása szolgálatát és betöltését.

36. Kortársaink közül sokan mégis mintha attól tartanának, hogy az emberi tevékenység és a vallás közötti szorosabb kapcsolat árt az emberek, a társadalmak és a tudományok önállóságának.

Ha a földi valóságok önállóságán azt értjük, hogy a teremtett dolgoknak, meg akár a társadalmaknak is, megvannak a maguk törvényei és értékei, amelyeket az embernek lépésről lépésre fel kell ismernie és alkalmaznia meg hasznosítania kell, akkor az önállóság megkövetelése teljesen jogos. Nemcsak korunk embere igényli, hanem mgfelel a Teremtő akaratának is. Éppen a teremtettség tényéből következik ugyanis, hogy minden dolognak megvan a maga határozott jellege, a maga igazsága és jósága, megvannak a saját törvényei, és megvan a saját rendje. Ezeket az embernek már azáltal is tisztelnie kell, hogy elismeri az egyes tudományágak és a különféle műszaki eljárások sajátos módszereit. Ha a módszeres kutatás valóban így, tudományos módon és az erkölcsi elvek szemmeltartásával folyik, egyetlen egy ismeretágban sem kerül soha igazán ellentétbe a hittel, hiszen a földi valóságok és a hit valóságai ugyanattól az Istentől erednek. Sőt azt, aki alázatos

63