Szolgálat 35. (1977)

Tanulmányok - Sántha Máté: Marcel Callo

öt hónapig tart a fogság. A koszt elégtelen és rossz. Marcelt heves gyomorfájdaimak és kelések kínozzák. Mikor nincsenek a Gestaponál kihallgatáson, földmunkára járnak reggel 6-tól este fél 7-ig. Ez szokatlan, és nagyon legyöngíti. Még rosszabb azonban cellatársának, aki nem járhat ki. Marcel megható szeretettel bányássza elő esténként a ruhájából mindazt, amit csak össze tudott szedegetni neki: kenyérhéjat, retket, kétszersültet, egyszer egy egész paradicsomot is . . . Vasárnaponként többnyire fát vágnak az udvaron. Havonta egy levelet küldhetnek. Marcel egy falatka ceruzával, amelyet a falban rejteget, „naplót“ ír egy folyóiratoldal üres hátlapján. Gondosan följegyzi a családi ünnepeket. Társai egyhangúan állítják, hogy mindig vidám és optimista volt. Tudja — utolsóelőtti levelében, amelyet „szellemi végrendeletének“ nevezhetnénk, meg is írja —, hogy nagy Barátja egy pillanatra sem hagyja el, és Vele mindent el tud viselni. Júl. 16-án boldogan jegyzi föl, hogy sikerült megáldoznia. 14 napig hordozza valaki a városból egy gramofontű-dobozban magával a Szentséget, míg végül az egyik fogoly pap kezébe tudja nyomni, az pedig a kertészház lomkamrájában meg- áldoztatja őket. Valószínűleg ez volt Marcel egyetlen szentáldozása a fogságban — a plébános nem merte többé a Szentséget ilyen kalandos útra küldeni —, és egyben az utolsó.

Marcel érik: „Fölfedeztem az apostolság egy új formáját: az imát és az áldozatot.“ Boldog, amikor aug.9-én tíz bajtárs egy közös cellába kerül (két takaróval!). „Mind testvérek voltak, minden közös volt.“ A börtönőrök az ún. „Júdás-lyukon“ át egyre növekvő értetlen tisztelettel nézik, mennyit imádkoznak együtt, és „templominak nevezik el ezt a cellát. Marcel látóköre a börtönfalak közt folyvást tágul: „Nagy öröm fogolynak lenni, hogy kegyelmeket vonzzunk le Franciaország és a világ ifjúságára. Szentek kellenek, nagy szentek, hogy a világ mai válságát megoldjuk, — miért ne mi legyünk azok!“

Szept. 25-én megérkezik Berlinből tizenkettejüknek az ítélet: internálás. Valamennyien aláírják, mert elismerik a vádat: a Katolikus Akcióért dolgoztak! Okt. 5-én este megbilincselve bevagonírozzák őket. Némi „körút“ után okt. 24-én kötnek ki — Mauthausenban.

Marcel utolsó hónapjainak részletes leírásától meg kell kímélnünk az olvasót. Csak az elkerülhetetlen rideg tényekre szorítkozunk: 1938-tól 1945. máj. 5-ig mintegy 250 000 mindenféle nemzetiségű ember járta meg ezt a Linz és Bécs között fekvő lágert. Egy tizede látta viszont hazáját. A tizenkét gothai fogolyból négyen szabadulnak ki: négy élő csontváz. Marcel már nincs közöttük. Egyik társa, Daniel Bonino két évi gyógykezelés után hazatérhet Franciaországba, ő számol be életének végéről. Güsenben táboroznak, a helységtől 7 km-re, 20 000 fogoly egy 700 x 300 m kiterjedésű területen. Marcel repülógépcsavarokat válogat napi 10 órán át. A munka nem nehéz, de a bántalmazás állandó. Ételük: makk-kávé, egy darabka margarinnal meglehelt fűrészporszerű kenyér, és délben egy csajka lötty néhány darab krumplival vagy marharépával, amit sorra isznak ki (mert kanál nincs)

58