Szolgálat 35. (1977)

Tanulmányok - Morel Gyula: A munka szociológiája

rét példákat szolgáltatnak mindazok a külső magatartási minták és belső gondolkodási formák, amelyek az egyik kultúrában csak helyesnek, a másikban csak hamisnak értékelhetők, azonkívül az „eltérő magatartás" fogalmának többszörös viszonylagossága, elsősorban a „trónjavesztett félistenek" és a „rehabilitált gonosztevők" jelenségeinek állandó megismétlődése a történelem folyamán.

Végül fellelhető, főleg a modern iparosodott társadalmakban, a végleges és általános értelmezések és normák kérdésére adott válaszoknak egy harmadik típusa is, amelynek az „ideológiai és empirikus realizmus“ nevet lehetne adni. Ennek a gondolkodásmódnak a termőtalaja a pluralista kultúra, amelynek keretében különböző érték- és normarendszerek egymással állandó „párbeszédben" állnak, tartalma pedig röviden a következő: Az ember még hit vagy ideológiai meggyőződés segítségével sem képes saját kulturális koordinátarendszerét általános és végleges rendszerré átváltoztatni, még akkor sem, ha ez a hit vagy ez a meggyőződés a személy felfogásában a társadalmi kereteket túlszárnyalja. Ugyanakkor a tapasztalati tudományok indukciós módszerével szintén nem lehet transzcendens értelmezésekhez és normákhoz eljutni. Ezért nem lehetséges cselekedetekről úgy értékítéletet hozni, illetve cselekedetek számára normatív előírásokat úgy meghatározni, mint ahogy két pont között az egyenest meg lehet húzni. Mégsem szabad megválaszolatlanul hagyni a transzcendens normákra vonatkozó kérdést, hiszen evidens, hogy minden lépés valahova vezet, hogy minden norma valamilyen célokat foglal magában, hogy minden elem valamiféle egész kialakulását mozdítja elő. Márpedig ha el akarjuk kerülni a normák teljes mértékű viszonylagosítását („így és így kell cselekednünk, anélkül, hogy tudnánk, mivégre“), akkor csak az a meggyőződés és remény marad fenn, amely szerint az embertársai felé szolidáris, jóakaratú ember az adott konkrét helyzetben, kulturális rendszerébe bezárva, helyesen képes megkülönböztetni és ítélni arról, mi az ember számára itt és most jobb, vagy legalábbis elvileg helyesen képes megállapítani, mi embertelen vagy embertelenebb az adott helyzetben. Konkrét, leegyszerűsített példával ábrázolva: Elítélem az értelmetlen emberölést, de elfogadom a vérbosszú intézményét, mint a társadalmi igazságosságnak és rendnek az adott körülmények között egyetlen ismert s ezért szükséges eszközét, — elítélem a vérbosszú intézményét, mint embertelen megoldást, de elfogadom a halálbüntetés jogosságát az adott jogrendszerben, — elítélem a halálbüntetést mint embertelen eszközt, de elfogadom a szabadságvesztés büntetését az adott társadalom értékeinek védelmére stb. Ez a felfogás semmiképpen sem foglalja magában azt az állítást, hogy itt csak egyenesvonalú haladásról, állandó fejlődésről lehet szó: energiakrízis és környezetszennyeződés pl. olyan helyzetet teremthet, amelyben azelőtt a haladás eszközének felfogott elemek legalábbis ideiglenesen károsnak bizonyulnak. De magában foglalja az abszolút 'kötelezettséget az adott helyzetben viszonylag jobbra. — Ha a keresztény kinyilatkoztatásból

50