Szolgálat 35. (1977)

„Én is munkálkodom“ Jn 5,17

„ÉN IS MUNKÁLKODOM“ Jn 5,17

>rAtyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom“. Az a „munka“, amelyről itt Jézus beszél, egy gyógyítás, tehát a szeretet cselekedete. Máskor is mondja az űr, hogy Atyja tetteit van hivatva végbevinni a földön. Azután pedig tanítványaihoz fordul: Amint engem küldött az Atya, úgy küldetek én is titeket“ (Jn 20,21). Nélkülem semmit sem tehettek. Maradjatok meg szeretetemben. Arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt“ (Jn 15,5.9.16).

Ebbe a nagy összefüggésbe állítva mindennapi apró-cseprő foglalatosságaink felsugárzanak. A munka, amelyet könnyen hajlandók vagyunk csak a megélhetés eszközének vagy a másokról való gondoskodás terhes föltételének tartani, kényszerzubbonyból örömmé, megtiszteltetéssé, kegyelemmé változik, hivatás, küldetés lesz. Fogalma is kitágul. Hiszen Isten nem „dolgozik“ földi értelemben, de maga az örök Tevékenység, így megértjük, hogy egész életünk nagy alaptörvényéről van itt szó, a- melybe minden aktivitás beletartozik: a fizikai munkán túl a szellemi tevékenység, a gyermek játéka, a sport, a művész alkotása . . . Mindezzel alakítjuk, gyúrjuk, tökéletesítjük magunk körül a világot, előre segítjük azon az úton, amely Krisztus második eljövetelébe, az „új ég és új föld“ boldog életébe torkollik. Segítjük mindaddig, amíg tudatosan ki nem oldjuk magunkat az összefüggésből. Mert „nélkülem semmit sem tehettekcsak annak a tevékenységnek van igazi, maradandó értéke, amely az isteni Terv irányát viszi tovább, és nem kisszerű egyéni önzés, érvényesülés, vagy éppen gyűlölet a hajtóereje.

„Óra et labora“, imádkozzál és dolgozzál, mondja a bencés bölcsesség. Nem véletlen, hogy keresztény szerzetesek tanították meg az embereket a munka értékelésére, célszerűsítésére. Mint a lélegzés ritmusa, úgy váltakozik földi életünkben a közvetlen Istenbe kapcsolódás és a világ küldetéses alakítása. Munkánkat nemcsak a sokat emlegetett jószándék szenteli meg. Inkább azt kellene mondani, hogy mindaddig „szent“ (hiszen Isten akarata), amíg rosszra nem használjuk. És imánk nem puszta „édes-kettes“ Istennel, hanem átvilágítja a világot, amelyre tevékenységünk irányul.

Sajnos a teológia és a keresztény elmélkedés — bár sohasem tagadta ezeket a gondolatokat — nem tartott lépést az emberi tevékenység hihetetetlen arányú újabb fejlődésével. Ezért is próbáltunk ezzel a számunkkal hozzájárulni a munka keresztény értelmezéséhez. Hogy erre mekkora szükség van, azt mutatja Teilhard de Chardin gondolatainak átütő sikere. Ezekből is talál itt ízelítőt az olvasó.

3