Szolgálat 35. (1977)

Tanulmányok - M.-D. Chenu: A Teremtő munkatársai

A régi szentírási és egyházatyaszövegek tisztán tárgyi fölidézése nem ad itt kielégítő „locus theologicus“-t. Mert a kézműipar elemi fokán az ember még nem láthatta át, milyen mértékben képes átalakítani és a történelem során befolyásolni az anyagi világot. A klasszikus filozófia, a görögöktől kezdve egészen a 18. századig statikus emberképet képviselt. Következésképpen a keresztény igehirdetés a munkát sokáig csak lélektani és erkölcsi dimenziójában nézte.

De ha a csekély számú szentírási szöveget Isten Igéjének állandó jelenléte felől értelmezzük, akkor elvezetnek az emberi tevékenység vallásos értékének mélyebb megértésére. Nemcsak a személyes tökéletesedés értelmében, hanem úgy is, hogy vele az ember átalakítja a dolgokat, a világ valóságát. Ezek a szövegek nemcsak következtetésre és alkalmazásra való alapelveket szolgáltatnak; szellemük feleletet ad új helyzetekre is: „Töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog!“ A Genezisnek ez az egyszerre kői Lói és természethez közeli megbízása (1,28) annak az emberiségnek kozmikus és technikai vívmányaira is érvényes, amely fölfedezi és utánozza a természet törvényeit. Az ember szolgálatára alkalmazta a „creatio continua“-nak ezeket a törvényeit, és így részt vesz a teremtés művében. így valósul csak meg teljesen a görög egyházatyák tanítása az „Imago Dei“-ről, Isten képmásáról. Minden okunk megvan hát arra, hogy ezekben a primitív társadalom számára írt szövegekben mégis megkeressük a gyökereket a 20. század tudományos- technikai irányú emberiségének vallásos és keresztény megértésére.

1. így kell olvasnunk már az ószövetséget is. Jellemző maga a szó- használata. A „melaha“ kifejezés Isten teremtő tevékenységét jelzi, jelenlétét írja körül a történelemben, a teremtés első napján megkezdett művének folytatását. Ezzel szemben az „aboda“ a rabszolga munkáját jelenti, tehát szolgaságot, pl. a Nabukodonozornak végzett rabszolgamunkát. A két szó tartalmában kifejezésre jut a munka kétértelműsége: könyörtelen kényszer és örvendező beteljesülés, kérlelhetetlen determinizmus és szabadító önállóság.

Az ószövetség könyvei így a helyzetnek és alkalomnak megfelelően íróik beállítottsága szerint igen különféle ítéleteket adnak az ember munkájáról. Lehetetlen ezekből a munka elvont elméletét levezetni, összeségükből lényegében mindent ki lehet következtetni, ami a korszakok során a zsidó és keresztény gondolkodást jellemezte. Valójában a Példabeszédek vagy Jézus Sirák könyvének kijelentései (főleg 38,24-34) adták századokon át a munka ún. „teológiájának“ alapját. Ez pedig nem nyújtott többet, mint prózai utalást egy olyan erkölcsiségre, amelynek jellegzetes vonásai: szerény bátorság, belátásra épülő becsületesség, a földiekre korlátozott előrelátás, középszerű becsvágy és nagyon is pragmatikus bölcsesség.

A munka teológiájának azonban nem annyira ezekből a részelemekből, a tapasztalati, hasznossági gondolkodás fogságából kell kiindulnia, hanem inkább

II. A Szentírás kijelentései

14