Szolgálat 35. (1977)
Halottaink - Dr. Krasznay Jenő (-e) - Mácsady István (Balogh Vince)
tüzetes vizsgálat hamarosan kiderítette, hogy előrehaladott rákról van szó. P. Király sok ember szenvedése láttán megerősödött lelke megroppanás nélkül vette tudomásul, hogy mi vár rá. Plébánosi munkáját szinte teljes egészében végezte egészen 1976. nov. 29-ig, amikor már kórházi ápolás vált szükségessé. Orvosai és kórházi környezete egyaránt csodálták igénytelenségét. Amikor a látogatók kérdezték, van-e valamire szüksége, mindig azt felelte, hogy mindenki nagyon jó hozzá, köszöni a sok szeretetet, figyelmet. A tünetek egyre kínzóbbak és terhesebbek lettek, ezért kérte, hogy inkább ne látogassák. Amikor halála előtt egy nappal orvosa reggel föléje hajolt, a morfium ködén keresztül is fölismerte, kínzott arcával rámosolygott, és sebes ajkával csak azt suttogta: „Köszönöm, köszönöm, minden nagyon jól van . . . “ Teste a courtlandi temetőben pihen két rendtestvére, P. Fodor és a nemrég ugyancsak fiatalon rákban meghalt P. Solymár sírja mellett. Ö maga — reméljük — már Annak társaságát élvezi, akihez annyiszor fohászkodott kedvelt imájával: „Ne engedd, hogy Tőled elszakadjak!“ Confratres Dr. KRASZNAY JENŐ (1909—1977) 1977. április 2-án temették el Luzernban a Hofkirche papi nyugvóhelyére Dr. Hász István tábori püspök volt titkárát, a veszprémi egyházmegye papját. Josef Jenny luzerni (St. Leodegar im Hof) plébános, dékán így emlékezik meg róla az elhunyt egy páz- máneumi volt évfolyamtársához írt soraiban: „Dr. Krasznay Jenő emberi megítélésünk szerint túl korán távozott el az élők sorából, halála mégis megváltást jelentett számára. Korai érelmeszesedés (arteriosclerosis) hatalmasodott el rajta, és bénította lépésről lépésre működésében. Elszomorító volt látni, mint fogyott el szemünk előtt egy ember élete, aki a dolgok folyásából előbb tevékenyen kivette részét. Néhány héttel halála előtt a pszichiátriai klinikára kellett beszállítani: ott a környező világról alig vett már tudomást. Papság és hívők nagy számban vettek részt temetésén a luzerni Hofkirche papi sírjánál. Sokan álltak hozzá közel, mind svájciak, mind idegenbe került magyarok. Főképp honfitársainak volt segítségre mindig kész előzékeny lelkipásztora. Alapvetően segített nekik, hogy új környezetükben megtalálják helyüket. De a svájci helyi lelkipásztorkodásból is hosszú éveken keresztül kivette részét. Ezért mi is nagy hálára vagyunk vele szemben kötelezve: ezt imánkkal akarjuk leróni.“-e MÁCSADY ISTVÁN (1918—1977) Hőn szeretett sátortemploma főoltára előtt, szíve szándéka szerint, bár teljesen váratlanul, 1977 június 1-én holtan esett össze Mácsady István welsi esperesplébános. Hirtelen halála a világon szétszórt magyarság körében mély gyászt váltott ki. Hiszen 25 éven keresztül volt nemcsak a Felső-Ausztriában élő magyarok és idegenajkúak atyja, de a kivándorlók segítője is a világ minden tájára. 1918 április 1-én született a felvidéki Nagyölved községben mint egyszerű család sarja. Középiskoláit a komáromi bencéseknél végezte, akikre mindig hálával és megbecsüléssel gondolt. Ámbár papi hivatása kezdettől fogva jelentkezett, a közbeeső háború és családi okok miatt mégis késői hivatás lett belőle. Tanulmányait Esztergomban kezdte, amikor a Felvidéket ismét Csehszlovákiához csatolták, Pozsonyban folytatta. Itt szentelték pappá 1947 június 22-én. Papi működését a vágvölgyi szlovák községekben kezdte, bár kezdetben nehezére esett az idegen nyelv. Négyéves működés és egyéves internálás után végre Ausztriába került. A linzi püspök, a Wels-Lichtenegg-i 1001-es tábor lelkészévé nevezte ki. Másfél évtizeden keresztül a pásztor osztozott nyája nyomorában; mint a barakktábor lakója. Első tette az volt, hogy az egyik barak102
