Szolgálat 34. (1977)
Eszmék és események - Szép élet - szép halál
a terhére halála előtt. Rengeteget dolgozott. Korán reggel a macska jött már kelteni, ott nyávogott az ajtóban és várta, hogy enni adjon neki. Negyven kiskacsája volt, etette-itatta, hordozta őket. Keltett egy sereg japán csirkét is. Sokat segített a fiánál. A dédunokákkal is törődött, igen szépen el tudott játszani velük. A kertje tele volt szebbnél szebb virággal, mind ő ültette. Arra büszke volt, mindig nézegette, csodálta a sok színes virágot. Azon a héten, amikor mi már visszafelé készülődtünk, kicsit rosszul érezte magát. Szerdán, az utolsó napján azért ő kelt fel elsőnek. Ment a kiskacsákat etetni, de az unokájának mondta: „Jutka, én máma meg fogok halni.“ Jutka nem hitte. „De majd meglátod ..." — és dolgozott tovább. A kertben is gyomlált, meg szedett nekünk két csokor virágot, aztán tovább dolgozott. De nemsokára bejött lefeküdni, mert kiverte a víz, fájt a szíve és mindene fájt. Akartunk orvost hívni, de ő azt mondta: csak a papot. A pap nem volt otthon, csak délután három órakor jött haza. Nem panaszkodott, csöndesen szenvedett. Délben még evett jó tyúklevest, akartam etetni, de kinevetett, hogy tud ő enni egyedül is. Mást nem kívánt. Ebéd után áthúztam fehérre az ágyát. Megmondta, hol van a halotti ruhája előkészítve, azt is, hogy a fiánál ravatalozzuk fel. Délután még hangosan bocsánatot kért mindenért, ha valakit megbántott, még ha tudta nélkül is. Közben mégis elküldtünk az orvosért, de azt sem találták otthon. Három óra után azt mondta: „Elájulok!“ Kezébe adtam a szentelt gyertyát. Éppen akkor jött a pap is a szentségekkel. Eszméletlen volt, így nem áldozhatott meg, de kapott feloldozást, meg a szentkenetet, pápai áldást. Még egyszer mozdította a száját — és vége volt. Ekkor jött a szomszéd pap is tőlünk elköszönni, letérdelt mellé, így két pap volt mellette. Este virrasztottunk áldott jó Édesanyánk mellett. Pap, kántor és rengeteg nép volt jelen. Másnap a temetésen is az egész falu népe ott volt, sok-sok koszorút és csokrot hoztak. Mindenki szerette, igaz, ő is szeretett mindenkit, bármilyen vallású is volt. Mindig Isten akaratát kereste és teljesítette, a jó Isten is megtette minden kívánságát: dolgozott mindvégig, nem volt senki terhére, és akkor halt meg, mikor az egész család mellette volt. + Dr. Tóth Aladár harminc egynéhány évet töltött Makón mint fül-orr-gége szakorvos és kórházi főorvos. 73 éves korában halt meg. 1976. febr. 25-én több ezer ember kísérte el utolsó útján, 26 pap imádkozott érte. Mérhetetlen jóindulat, tettetés nélküli szeretet jellemezte orvosi életét. Minden szabad idejét arra fordította, hogy látogatta a városban az öregeket, elhagyatottakat, különösen azokat, akikkel senki sem törődött. Vitt nekik ajándékot, gyógyította, anyagilag segítette őket. Minden pénzét szétosztotta a rászorulóknak, egyetlen vagyona elárvult, kopott kerékpárja volt, amelyen a várost járta. Egy alkalommal névnapi vacsora volt náluk. Tisztelői összejöttek. A vacsora megkezdése előtt csengettek: hívják az orvost egy városszéli, akkor még 75
