Szolgálat 34. (1977)

Eszmék és események - A magyar püspökök „ad limina“ látogatása (R.) - A pap és az imádság (Schrek Mihály)

érdekel más, csak a munka, a pénz és a szórakozás. A sokkal nagyobb és maradandóbb lelki értékeket elhanyagolják. Egy másik ok: a mai ember bizonyos „öndicsőségben“ él. Anyagilag jól megy neki, sok mindent vehet és megengedhet magának. így nem egyben felmerül a gondolat: megy az Isten nélkül is, éspedig egész jól. Isten tehát fölösleges. Vagy ha nem is von le ilyen radikális következtetést: Isten már csak úgy az élete peremén játszik valamelyes szerepet.

Sokan hangoztatják: Istennek nincs jövője, és így nekünk sem tud jövőt adni.

Be kell vallanunk: mi papok is sokszor a külső dolgoktól, pénztől, élvezettől stb. befolyásoltatjuk magunkat, és a lelki értékeket nem látjuk, nem értékeljük eléggé. Mi is az árral úszunk. Nem vagyunk eléggé kovász, amely a tésztát átjárja. Ha a só ízetlenné válik, akkor értéktelen, kivetendő.

Ha egyszer rádöbbentünk arra, hogy Isten számunkra az egyetlen maradandó és örök jövő, akkor ő lesz nekünk az egyetlen sorsdöntőén fontos. A jövőnkkel is úgy vagyunk, mint a lélegzéssel. Minden percben többször lélegzőnk, anélkül, hogy gondolnánk rá. Ha azonban valaki nem kap levegőt és fulladozik, az tudja, milyen létfontosságú a lélegzés. így van ez az ember jövőjével is. Aki az életét értelmetlennek és üresnek találja, az tudja, mit jelent a jövő az ember számára.

Isten a mi egyetlen és maradandó jövőnk. Minden nap imádkozunk ezért az örök jövőért: „Jöjjön el a Te országod.“ Isten nélkül igaza van Sartre-nak: életünk egy házhoz hasonlít, amelyen nincs ablak, amelybe semmi fény nem hatol be fölülről. Szerinte az ember élete teljesen értelmetlen. Az ember a legszerencsétlenebb állat. Vagy ahogy a német író, Georg Heym mondja „Tagebücher" c. könyvében: „Nem lett volna-e teljesen mindegy, ha egyáltalán nem születtem volna, mintsem hogy ezt a tartalmatlan életet magammal cipelem. Egyáltalán nem tudom, miért is élek.“

Az evangélikus teológus, Oscar Cullmann mondotta 1971-ben egy stras- bourg-i találkozón tartott előadásában: „A katolikus egyház jelenlegi krízisének a protestantizmusban ugyanolyan vagy még nagyobb felel meg. Az öku- menizmus ezáltal új arcot kapott, ti. a szenvedésben való közösséget.“ Majd így folytatta: „Egyik oka a hitélet hanyatlásának az imádság elhanyagolása. Azok, akik mindent le akarnak egyszerűsíteni, az imádságot szembeállítják a cselekvéssel. Mintha a nagy dolgokat az Isten országában nem éppen azok művelték volna, akik tevékenységüket az imára építették. A hit süllyedésének nem maga a szekularizált világ a főoka, hanem a keresztények helytelen magatartása e világgal szemben, ti. a „botránynak“ a hitből való kikapcsolása. Szégyellik az evangéliumot, és azt hiszik, megfelelnek feladatuknak a világban, ha nézetüket aszerint változtatják, hogy milyen irányból fúj a szél. Reformok szükségesek, de az imádság és elmélkedés legyen az alapja minden reformnak.

69