Szolgálat 34. (1977)

Tanulmányok - Békési István: Augustin Bea, a keresztény egység apostola

biblikumon, s a hallgatók 60 %-a megbukott. Bea szólt neki, hogy ez nem mehet így: vagy rosszul tanít, vagy rosszul vizsgáztat. A következő félévben ugyanaz volt az eredmény. Bea szó nélkül vette a kalapját, elment a rendfőnökhöz, és onnan visszatérve azt mondta a páternak: azonnal csomagoljon. Két hét múlva ő maga levizsgáztatta a hallgatókat, és a következő szemeszterben már ő tanította a földrajzot, — élvezetesen, érdekesen ezt az unalmas tárgyat is. Minden óráján látszott komoly felkészülése. Igaz, előadásai előtt már két órával ki volt téve ajtajára az „occupato“ (foglalt, nem ér rá), ha tizedszer adta is le ugyanazt. Azt mondta, ilyenkor nem azt vizsgálja, mit mondjon, hanem a hogyan-t.

A nyíltság, mások felé való nyitottság és a legjobb értelemben vett hagyománytisztelet sajátos egysége jellemezte. Bölcs várni-tudásáról már szóltunk. Valaki egyszer elmondta neki, hogy több kérdésben nem ért egyet a biblikus bizottság döntésével. Mint tanár hogyan tanítsa ezeket? Válasza ez volt: „Amíg nem tudja bebizonyítani a saját véleményét, addig csak tanítsa a régit.“

Lelkinaplóját olvasva még többre becsüli az ember pontosságát, lelkiismeretességét. Az a Bea, akinek annyi dolga volt, hogy a rossz nyelvek szerint ahhoz, hogy valakire öt percet szánjon, vagy püspöknek vagy protestánsnak kellett lennie az illetőnek, minden évben nyolc teljes napot szánt lelkigyakorlatra és havonként tartott rekollekciót. Mindig ugyanazokat a jófeltételeket tette és ugyanazokról a hibákról vádolta magát: „Nem vagyok elég rendszeres a munkámban.“ Mert amit valaki fontosnak tart, abban a legkisebb hibát is észreveszi.

Élő hite és eleven, meleg kapcsolata Urával: ez volt a gyökér, amelyből magatartása fakadt, ahonnét erejét kapta. „Mennél nagyobbak a nehézségek, annál inkább hegyeket is megmozgató hittel kell a keresztényeknek Krisztus imájával egyesülniük. A Főpap imája ez, abszolút hatékonyságú könyörgés. Az Úr szavára kell emlékeznünk. Emberileg lehetetlennek látszhatik, de nem az Isten részére: mert minden lehetséges az Isten kegyelmével“ — mondotta 1961-ben egy tévéinterjúban az egység művéről.

Aranymiséjére készülve, lelkigyakorlatos jegyzeteiben így nyilvánul meg eucharisztikus lelkülete: „Pappászentelésem napja egyetlen nagy vágyam beteljesülése volt. Ennek a lelkületnek kell tovább élnie életem minden napján, amit még ád az Úr. A napi szentmise legyen napjaim középpontja. Alapos gonddal kell előkészülnöm, nagy összeszedettséggel, áhítattal és pontossággal végeznem, jó hálaadással zárnom. Minden új reggel arra emlékeztet, hogy nekem is .szent, tiszta és szeplőtelen áldozattá“ kell lennem. Minden egyes átváltoztatás jelezze, hogy lelkületben és gondolatvilágomban Krisztusba kell átalakulnom.“

Szép jellemvonása volt a meleg kegyelet és hála. Szülőfaluját gyakran meglátogatta. Szeretett ott bérmálni, szívesen elbeszélgetett az egyszerű emberekkel. A még ma is meglevő szülői házban minden alkalommal pár

59