Szolgálat 34. (1977)
Tanulmányok - Waigand József: Az ökumenizmus mint világmozgalom
megalakítja a Keresztény Egységtitkárságot. E titkárság megfigyelői minőségben hívta meg a testvéregyházak képviselőit. Ennek az együttműködésnek köszönhető a Zsinat ökumenikus Dekrétuma („Unitatis redintegratio“), de még sokkal inkább a más egyházakkal szemben tanúsított baráti szellem, mely a zsinati felszólalásokat jellemezte, és az Egyházról szóló „Lumen Gentium“ konstitúció megfogalmazását is döntően befolyásolta. El lehet mondani, hogy maga az ökumenikus mozgalom a Zsinat óta a katolikus egyházzal is gyarapodott, és így ma már a kereszténység túlnyomó részét egyesíti. Az EVT 4. közgyűlése óta a Vatikán minden ilyen összejövetelre elküldi megfigyelőit, a nemkatolikus egyházak pedig megfigyelőket küldenek minden jelentősebb nemzeti és nemzetközi katolikus nagygyűlésre, így pl. az eucharisztikus kongresszusokra. Az EVT 4. közgyűlésén a katolikus küldöttek egyike, P. Tucci SJ nyíltan fölvetette a lehetőséget, hogy a katolikus egyház esetleg hivatalosan is belépne a tagegyházak közé. VI. Pál pápa is említette ezt, amikor 1969 jún. 10-én látogatást tett az EVT genfi központjában, — de azt mondta, hogy ez az időpont még nem érkezett el. A helyi egyházakat viszont már semmi sem korlátozza, hogy résztvegyenek saját országuk ökumenikus tanácsában. Sokfelé ez meg is történt. Ami a mondottaknál is fontosabb: a katolikus egyház mind a személyi, mind a teológiai, mind az együttműködési kapcsolatokat fölvette a legnagyobb tagegyházakkal. Közös bibliafordítások — sajnos, nálunk még nem —, közös iskolák, szeretetművek, szociális kezdeményezések, rádió- és TV műsorok stb. maguktól értetődőkké váltak a katolikus egyház és a többi keresztény egyházak között. VI. Pál pápa 1964 jan. 5-én Jeruzsálemben találkozott és békecsókot váltott Athenagoras akkori konstantinápolyi pátriárkával, aki kezdet óta az ökuméné híve volt. A Zsinat befejező ülésszakán ünnepélyesen visszavonták az 1054. évi kölcsönös kiközösítéseket. Azóta a nagy egyházak vezetői szinte valamennyien tettek már udvariassági látogatást a pápánál, ő is látogatást tett 1967-ben a konstantinápolyi pátriárkánál. Az Egységtitkárság teológiai különbizottságokat létesített számos tagegyházzal. Az ellentétek tisztázásának útja igen rögös, de nem reménytelen. Legfőbb nehézséget természetesen a pápai primátus okozza, ezenkívül a pápai csalat- kozhatatlanság, az anglikánok és protestánsok felé a papság és az eucha- risztia kölcsönös elismerésének kérdése. Az egyházakon belül mindmáig erősen vitatott kérdés: a kölcsönös eucharisztikus asztalközösséghez (inter- communióhoz) szükséges előfeltétel-e a teljes hitbeli egység, vagy megfordítható-e a sorrend? A hivatalos egyházak mind az első nézetet vallják, de nem egészen logikus kivételeket mégis megtűrnek: így pl. a katolikus egyház egyrészről, a konstantinápolyi és a moszkvai ortodox egyházak másrészről, szükség esetére kölcsönösen engedélyezik egymás híveinek az inter- communiót, — holott a Kelet a primátus dogmáját nem fogadja el, és a házassági felbonthatatlanságot is másként értelmezi, mint Róma. Az 1968. évi 51
