Szolgálat 33. (1977)

Tanulmányok - Georges Hourdin: Ezek a fogyatékosnak mondott fiatal leányok

mennyire hagyományosan leegyszerűsített is, mégsem csak puszta látványosság. Meséje van, szereplői, bonyodalma; mindezek közepette Marie-Anne sokkal otthonosabban érzi magát, mint képzelnénk. A közvetítésre úgy készül, hogy elolvassa a „Télérama“ összefoglalását. Ez pedig számára magas fokú értelmi munka. (Ne felejtsük el, hogy még mindig csak Q.1.47 o/o-kal rendelkezik.) Amikor megtanult olvasni, ez kb. egyenragú volt azzal, amikor egy normális gyermek leérettségizik ... Marie-Anne most már bizonyos filmek iránt is érdeklődik, és ez újabb haladás.

Bárhogyan legyen is, feleségem halála óta Marie-Anne vezeti a háztartást, amelyben mi ketten élünk. Ö a ház úrnője. Testvérei vele egyeznek meg, amikor haza akarnak látogatni. Ö maga is telefonál nekik, használva a címjegyzéket, amikor társaságukra vágyik és meg akarja hívni őket. Bevásárol, főz, elmosogat, így „megkeresi“ minden hónapban azt a pénzösszeget, amelyre szüksége van ahhoz, hogy kifizesse az egész tartását átalakító klasszikus táncleckéket, rajzóráit, ruháit stb.

Sírhatnék arra a gondolatra, hogy egy huszonötéves leány már elvégezte az egyetemet, és teljesen otthonosan mozog az életben ... De szívemet inkább öröm tölti el, és azt mondom: nem tudom Marie-Anne-t másképp elképzelni, mint amilyenné vált. És még hozzátehetem: ha egy alkalmazkodásra képtelen vagy fogyatékos gyermeknek mindig megadtuk a bizalmat, feltétel nélkül — az azzá a „személlyé“ válik, aki. Csak sokkal könnyebb bízni az értelmileg fogyatékos gyermekben — legalábbis ez az én véleményem —, mint egy alkalmazkodni képtelenben, mivel az előbbitől nem kapunk olyan durva csapásokat.

— Gondolom, ezt a megpróbáltatást kapcsolatba hozta legidősebb leányának halálával és a saját balesetével.

Természetemnél fogva túlságosan hajlok a rendszerezésre. Bizonyos megállapításaimból elméleteket építettem fel.

— Ezek hasznosak lehetnek.

Jelen esetben az Isten léte miatti háláig vezettek. Eltekintve attól a ténytől, hogy az abszolútom útjait megjáró misztikusok százezrei, a látottakról beszámolva, mind ugyanazt mondják, megállapítom, hogy a teremtményekben az igazságosság félelmetes érzéke működik. Mindenki akarja a maga részét, bírni akarja a dolgoknak azt a minimumát, amellyel a többi ember rendelkezik: érzelmi élet, többé-kevésbé normális fizikai élet és a bennünk lévő vegetatív élet fenntartásához szükséges javak minimuma. Aki úgy érzi, hogy önhibáján kívül mindezektől meg van fosztva, abban az őt sújtó sors igazságtalansága ellen iszonyú lázadás ébred.

Elég látni a családi asztalt körülülő gyerekeket, hogy tudjuk: milyen mélyen gyökerezik az emberben az igazságos elosztás vágya. Ez egy alapvető emberi jog jogos követelése. Amikor egy emberi lény, Isten teremtménye, minden ok nélkül tartósan meg van fosztva akár a szeretettől — pl. fiatalok, akik nem

36