Szolgálat 32. (1976)

Halottaink - Dr. Kecskés Pál teol. tanár (R.) - Kovács Arisztid (Confrater)

Dr. KECSKÉS PÁL teológiai tanár (1895— 1976)

Negyven esztendőn keresztül tanította a filozófiát a budapesti hittudományi karon. Neve fogalommá vált a papi nemzedékek előtt.

1895. május 18-án született Budapesten. Teológiai és filozófiai tanulmányait a bécsi és a fribourg-i egyetemen végezte, kitűnően. 1917-ben szentelték pappá. Tizenegy évig mint hitoktató, majd a Szent Imre Kollégium prefektusa és érseki szertartó működött. 1928-ban lett nyilvános rendkívüli, majd 1932-től nyilvános rendes tanár a II. sz. filozófiai tanszéken. Szakterülete az etika, lélektan és filozófiatörténet volt. Ö tanította először rendszeresen a filozófia keretében a keresztény társadalom- tudományt. Könyvekben is foglalkozott a keresztény társadalomelmélet kérdéseivel (A keresztény társadalomelmélet alapelvei 1938, A keresztény társadalomszemlélet irányelvei 1944). Ez irányú munkássága úttörő jellegű volt. Leghíresebb, még ma is hasznos munkája 1943-ban megjelent és 1944-ben második kiadást ért bölcselettörté- neie. 1967-ben adta ki „Az erkölcsi élet alapjai“ c. művét. Szorgalmasan dolgozott a Religio c. folyóiratba, később a Teológiába és Vigiliába. Hosszú időn át szerkesztette a Bölcseleti Közlemények c. folyóiratot. Nagy tisztelője volt Aquinói Szent Tamásnak, és 1935 — 1948-ig vezetője is az Aquinói Szent Tamás társaságnak.

„Negyven esztendei professzori működését a rendszeres és komoly munka jellemezte — mondta búcsúztatójában professzortársa, Paskai László. — Vezette ebben kötelességtudata és munkaszeretete. De a tudomány iránti tisztelete is erre sarkallta. Tudatában volt annak, hogy felületes megállapításokkal, megalapozatlan véleményekkel nem szolgálhatja a tudomány eszményét.“

Tudományos munkája közben állandóan foglalkozott a lelkiélet klasszikusaival is. Közre is adott belőlük egy-két kötetre valót: Szent Ágoston breviárium (1961), A lelki élet mesterei írásaiból (1963, 1964).

1968-ban előrehaladott kora miatt megvált katedrájától és nyugdíjba vonult. De a szíves érintkezést kollégáival és tanítványaival továbbra is fenntartotta. Meleg ünneplést kapott 80. születésnapján. Még utolsó idejében is szorgalmasan dolgozott „A bölcselet történeté"-nek átdolgozásán, de az új kiadás megjelenését már nem érte meg.

Hosszú pályafutása példás papi élet volt. Sokat imádkozott, rendszeresen gyónt, sokszor látták adorálni a szeminárium kápolnájában. Prédikációira lelkiismeretesen készült, szívesen kapcsolódott a lelkipásztori munkába. Tanítványai mindig tisztelettel emlékeztek rá.

A nyáron kórházba kellett szállítani, ahol jún. 30-án csendesen elhunyt. Július 10-én temette Pálos Iván segédpüspök barátai, ismerősei és volt tanítványai szépszámú jelenlétében.

Nemcsak ismereteket adott át, de egyéniségével, élete példájával is igazi papnevelő volt. „Azok, akik az ő tudásából gazdagodtak és emberségéből tanultak, bizonyára nem fogják elfelejteni soha — írja róla egyik tanártársa. — Semmit sem akart magának megtartani, tudását, lelki életi eredményeit sem. Ez az akadozó, csöndes szolgálat volt életének legszebb tulajdonsága.“

R.

KOVÁCS ARISZTID OSB (1891 — 1975)

Életének főbb állomásait maga foglalta össze egy rövid önéletrajzban: „1891-ben születtem, márc. 4-én, Székesfehérvárott. Kocsigyártó édesapámnak ötödik gyermeke voltam. Iskoláimat az ottani belvárosi és felsővárosi elemi iskolában, majd a ciszterciek gimnáziumában végeztem. Hatodikos korom után egy későbbi rendtársam édesanyja engem is elvitt Pannonhalmára, mikor fiát meglátogatta. Ennek a látogatásnak köszönhetem, hogy bencés lettem. 1910. aug. 6-én léptem be a Rendbe, öt évi tanulmány után latinból és görögből szereztem tanári oklevelet, de csak engedelmes94