Szolgálat 32. (1976)
Könyvszemle - J. Haughey: Should Anyone Say Forever? (Lelóczky Gy.)
isten szeretete az ember számára csak ürügy arra, hogy senki másnak le ne kösse magát. Jézus aszerint különböztette meg az igaz és hamis elkötelezettséget Istennek, hogy hogyan bánt valaki embertársaival. Talán semmit sem ostorozott annyira, mint a távolságot tartó érdektelenséget mások baja iránt. Magának Jézusnak sem kellett volna erőszakos halált halnia, ha elkötelezettségét megtartotta volna túlviláginak, emberektől távolinak. Elkötelezettsége nem megkötötte, hanem inkább szabaddá tette Jézust: megszabadította a céltalanságtól, értelmetlenségtől, magányba zártságtól. Az elkötelezettségnek az a szerepe, mint az igának. Paradox módon nincs más emberi szabadság, mint az iga. Amint nincs teljes élet mások szeretése nélkül, nincs olyan szeretet sem, amely ne lenne egyszersmind iga is. A megoldás nem az, hogy próbáljuk elkerülni az igát, hanem hogy szabadon és szeretetből vessük alája magunkat, amint Jézus tette. A kereszthalálban tűnik ki Jézus elkötelezettségének igazi értelme. A teljes bizalom és kockáztatás tette volt ez, de mindennél inkább a szeretet tette azok iránt, akikkel közösségben volt: Atyja és barátai iránt. A gazdag ifjú története az el nem kötelezettség klasszikus esete. Engedelmesen megtartotta az összes parancsokat, de a szívét megőrizte önmagának és úgy halmozta saját maga számára jótetteit, mint anyagi vagyonát. Jézus látta, hogy a fiatalembert el kell vezetnie biztonságérzetének hamis forrásától, s ezért meghívta: „Kövess engem“. Ahhoz, hogy megkezdhesse az önajándékozás folyamatát, másra kellett volna bíznia magát. A meghívást nem fogadta el. „És szomorúan távozott." Mária elkötelezettségével kapcsolatban a szerző két dolgot emel ki. Az egyik az állandó fejlődés Mária Istennek adottságában az angyal üdvözlete előtti istenképtől egy egyedülálló anyaság élményén és a Golgota krízisén át a pünkösdi egyház közösségében való életig, önmagunk elkötelezése egy személynek sosem rögződhet ahhoz, ami az illető személy egy adott pillanatban volt; alakulnia kell annak is, miként maga a személy változik. Egy holt képhez való ragaszkodás önzés, nem önajándékozás. — A másik, amire fel kell figyelnünk, a remény fontossága Mária életében. A remény minden elkötelezettség lényeges eleme. Az igazi önajándékozó mindig inkább a remény, mint a remélt dolgok teljes birtoklása állapotában él. Pál megtérése előtti és utáni énje a mondás igazát mutatja: „Azzá leszel, akit szeretsz". A legalisztikus tartalom helyébe Jézus személye lépett. A damaszkuszi úti találkozást követőleg kettőjük kapcsolata olyan fokúvá nőtt, amire csak a „szimbiózis" szó a teljes értékű kifejezés: kettőjük élete mintha csak egy lett volna (vö. Gál 2,20], Pál „szimbiózisa" Krisztussal azonban szintén nem kizárta, de teremtette a másokkal való közösséget. Végtelen számú emberrel volt képes mély lelki kapcsolatba lépni, erős intenzitású barátságot fenntartani. Krisztusban sok testvérre találunk, a Krisztusban-lét eggyé, egy testté teszi a sokat. Elkötelezettségünk Krisztusnak magában kell hogy foglalja nemcsak a Főt, de Krisztus egész testét. A szerző mondanivalóját a hűségről írott szép fejezetben foglalja össze úgy, hogy a részek egymástól gazdagabb fényt, új megvilágítást kapnak. Többek között megmutatja: a hűség nem azt jelenti, hogy szívünk mozdulatlanul megmarad elkötelezettségünk tárgyánál. A szív természeténél fogva vándorol, elcsavarog. Az az ember igazán hűséges, aki nem szűnik meg szívét újra és újra visszaterelni ahhoz, akivel közösségben él. A hűség nem egyéb, mint állandó visszatérés, megtérés. Egyedül Isten irántunk való szeretete nem szorul soha megtérésre. Mert a hűség egyedül Isten életének igazán sajátja. Ő a Hűséges. Az emberi hűség csak Isten hűségéből való részesedés, annak tükröződése mibennünk. Lelóczky Gyula 91
