Szolgálat 32. (1976)

Eszmék és események - Szent Ferenc és mi (H.-J. Lauter OFM)

megtapasztalást önző szempontokból keresik, és a hit, remény és szeretet fölé helyezik (vö. 1Kor 13!). A lelki megtapasztalás valódiságát gyümölcseiről ismerjük fel. Ezért inti Ferenc testvéreit: „Mindenekelőtt arra törekedjenek, hogy az Úr Lelkét és annak szent működését birtokolják, imádkozzanak hozzá mindig tiszta szívből, őrizzék meg az alázatosságot és a türelmet üldözésekben és betegségben, szeressék azokat, akik minket üldöznek, korholnak és vádolnak ..." Figyelemre méltó, józan megtapasztalása ez a Szentléleknek.

Egyház. Amit eddig Szent Ferenc lelki életéről mondtunk, azt a benyomást kelthetné, és sokszor úgy is értelmezték, mintha Ferencet csupán a Lélek vezette volna, és ennek megfelelően a Lélek testvérekből álló, szabad egyházát tartotta volna követendő célnak, egy intézmény nélküli, hierarchikus szerkezet nélküli közösséget, pontosan azt, amit ma sok, egyházát megunt keresztény szeretne: „Jézust igen — egyházat nem!" Ezt biztosan nem akarta Ferenc! Korának számos szegénységmozgalmával tudatos és kifejezett ellentétben ő testvéreivel teljesen egyházias kereszténységet testesít meg.

Az Egyház — és ez Ferenc számára mindig a látható, szentségi és hivatalos egyház — a Lélek mellett és a Lélekben a második döntő sarkpontja életének. Jellemző erre pl. végrendeletének következő szakasza: „Miután az Úr testvéreket adott nekem, senki sem mutatta meg, mit kell tennem, hanem maga a Magasságbeli nyilatkoztatta ki, hogy a szent Evangélium szerint éljek. így ezt kevés szóval egyszerűen följegyeztettem, és a pápa úr megerősítette." Az ösztönzés felülről, közvetlenül Istentől jön, de a megerősítést az Egyháztól, a pápától kell kapnia. A kettő együtt adja a küldetést.

Ezt a pneumatikus-egyházias jellegű keresztény küldetést tudvalevőleg már Szent Pálnak a galatákhoz írt levelében megtaláljuk (2,2.9). Ugyanilyen jellegű az engedelmesség Szent Ferenc rendjében. így pl. a misszionáriusokról szóló fejezetben: „Mindazok a testvérek, akik isteni ihletésből a szaracé- nok vagy más hitetlenek közé akarnak menni, kérjék ehhez rendi elöljáróik engedélyét." Az elöljáró azonban nem tagadhatja meg az engedélyt, ha az illetőt esetleg inkább hazájában szeretné foglalkoztatni. Meg kell ugyan vizsgálni alkalmasságát, de ha ez megvan, el kell engednie. A nem jóváhagyott szabály mondja: „Fla a minister felismeri, hogy alkalmasak, ellenkezés nélkül adja meg az engedélyt. Mert az Úrnak tartozik számadással (vö. Lk 16,2), ha ebben vagy más dolgokban nem ítél helyesen."

Isten és az Egyház, ill. az egyházi elöljáró akarata tehát nem egyszerűen azonos, mint ahogyan az későbbi idők túlzott teológiai és aszketikus leegyszerűsítésével főként a szerzetesi életben szokássá vált. Az elöljáró is, az alattvaló is Istennek tartozik engedelmességgel, mindkettőnek közös kötelessége Isten akaratának felismerése és követése. Az elöljáró döntése is Isten iránti engedelmesség, a legkevésbé sem szuverén parancs vagy önkényesség. A II. vatikáni zsinat ismét világosan meghatározta ezt a katolikus alap- struktúrát — Lélek és hierarchia — a Lumen Gentium-ban (2. fej. 12).

62