Szolgálat 32. (1976)

Tanulmányok - Pius-Aimone Reggio: Ne felejts el örülni!

ellene esküdött. Megkínzott, megalázott, megvert ember volt. És mégsem hagyta el soha az öröm, sőt ezt írja: „minden bajom közepette túlárad bennem az öröm“ (2Kor 7,4). Hogyan volt ez lehetséges? Nagyon egyszerű: mert szíve egy másik valakinek örömét élvezte, az Úr tökéletes örömét, az Úrét, akit az Atya mindenek fölé emelt, és olyan nevet adott neki, hogy az minden név fölött van (Fii 2,9). Igazi hazája a mennyben volt, „ahol Krisztus ül az Isten jobbján“ (Kol 3,1). Ezért volt szíve szabad és vidám.

Erről a Krisztus misztériumában való hitről mondja Szent János, hogy van ereje legyőzni a világot (Un 5,5). És a hit hatalma az öröm útján érvényesül: örömet ad azoknak, akik belőle élnek. Ez a hit a mi elpusztíthatatlan örömünk — ha szeretünk.

A remény öröme

A niceai hitvallás utolsó cikkelyében ez áll: „Várom az eljövendő örök életet — et expecto vitám venturi saeculi.“ Jelentős különbség az, hogy várunk vagy csak remélünk-e valamit. Ott sétálsz a vasúti vágány mellett, és egy barátodat látod ülni egy pádon. Megkérded, mit csinál: azt fogja felelni, hogy várja a vonatot. Nem azt: reméli, hogy vonatra ül, hiszen kétségtelen előtte, hogy a vonatja megjön és elviszi magával. Viszont talán elmondja, reméli, hogy jó idő lesz útközben, mert a jó idő, mindenféle időjárásjelentés ellenére, bizonytalan dolog marad. Aki vár, az biztos a dolgában, aki remél, az nem egészen. Ezért beszél a Credo és a Credo szellemében Szent Tamás a keresztény remény esetében várakozásról és nem remé- lésről. A keresztény remény sokkal inkább várakozás, mint remélés. Aki most abban a várakozásban él, hogy egy napon birtokába fogja venni a szeretett jót, az már előre örül neki, mintha csak máris az övé volna: „örültem, mikor mondták: Megyünk az Úr házába!“ (Zsolt 122,1) Mert az öröm lényeges sajátsága: a jelen birtoklás, vagy a jövendő birtoklás bizonyossága. Éppen ez a bizonyosság teszi csupa örömmé a várakozást: ez mondatja Sz. Pállal: „A reményben legyetek örvendezők“ (Róm 12,12). A keresztény remény abból a bizonyosságból él, hogy Krisztus kegyelmével egy napon színről színre fogjuk látni és bírni azt az Istent, aki most csak a szeretet által, a hit sötétjében a miénk. „Lelkünk biztos és szilárd horgonya ez (a remény), amely a függöny mögé ér“ (Zsid 6,19). „A remény nem csal meg“ (Róm 5,5). Ezért ad nekünk örömet.

De min nyugszik a reménynek ez a biztonsága? Azon a minden jó teológiában magától értetődő elven, hogy ha Isten minden jónak végső oka, akkor végső oka a javak legjobbikának, vagyis az ember üdvösségének is. Isten nem egyszerű megfigyelő, aki tudomásul veszi, hogyan élünk, Isten az üdvösség szerzője. „Megtérésed az én dolgom, ne félj“ — mondta Pascalnak. Megtérésünk és üdvözülésünk mindenekelőtt Isten műve. Még a legkisebb cselekedet is, amit üdvösségünkre végbeviszünk, olyan fa gyümölcse, amelynek gyökerei Isten szívéből táplálkoznak. Reménységünk tehát olyasvalaki31