Szolgálat 32. (1976)

Tanulmányok - Pius-Aimone Reggio: Ne felejts el örülni!

ad, ezzel biztosan kezeskedik igazságáról. Megadja-e az örömöt az Evangélium Istene? Ez a kérdés. „A megváltottaknak egy kicsit jobban megváltot- taknak kellene látszaniok ahhoz, hogy higgyek a Megváltójukban" — mondotta Nietzsche. Csak az öröm és semmi más, mint az öröm az, amiből meglátszik megváltottságunk. Az öröm tehát kötelesség Isten iránt.

Kötelesség a felebarát iránt is. Minden kötelességünket embertársaink iránt ezekbe az egyszerű szavakba lehet összefoglalni: örömöt adni. Szent Pál azt mondta: „Hordozzátok egymás terhét, és így teljesítitek Krisztus törvényét" (Gál 6,2). Mit jelent hordozni mások terhét? Azt jelenti, hogy próbáljuk könnyebbé tenni az életüket, tehát örömöt adni nekik, mert az öröm valóban a megkönnyebbülés érzetét adja. örömünkben táncra akarunk perdülni. De akinek teher van a vállán, az nem táncol. Adjunk örömöt másoknak, és ne hanyagoljuk el az apró örömöket; gyakran a legegyszerűbb és kifelé legkevésbé feltűnő örömök éreztetik meg legjobban a többiekkel, hogy tiszteljük és becsüljük őket: az érdeklődés valami jele, egy elismerő vagy szíves szó, egy mosoly. Kis dolgok ezek, de könnyebbé teszik az életet — és ez a fontos. Hiszen valójában mi a jócselekedet? „Az a cselekedet — mondotta Mohamed —, amely mosolyt csal a másik ember ajkára." Nagyon jó mondás. Vigyünk végbe ilyen cselekedeteket. Magunknak is örömünk fog telni benne. Gondoljunk Verlaine soraira: „Allez, rien n’est meilleur a l’áme — Que de faire une äme moins triste!“ (Semmi sem jobb a léleknek, mint elérni, hogy egy másik lélek kevésbé legyen szomorú! Sagesse)

„Mindig megmarad egy kis illat annak a kezén, aki rózsát kínál" — mondja kedvesen egy kínai közmondás. Magunk is megtaláljuk közben az örömöt, és teljesítjük Krisztus törvényét.

Hiszen maga Krisztus örömben és nem gyötrelemben találkozott velünk. Az ő titkai mind örvendetes és dicsőséges titkok; a fájdalmas titkoknak mi voltunk az okai. Azért jött, hogy az örömhírt hirdesse nekünk, és módot adjon rá, hogy minden szomorúságunkat örömmé, hervadhatatlan örömmé változtathassuk. Első csodáját egy menyegzői lakomán vitte végbe: jó borrá változtatta a vizet, hogy hozzájáruljon a szegény emberek öröméhez, akik meghívták. És ennek egy nagy gondolatot kell eszünkbe juttatnia: Nem szerethetjük az embereket úgy, hogy ne szeressük az örömüket. (Vö. Dosztojevszkij: Karamazov-testvérek III. r. 7. k. 4.) Aki szereti az embereket, az szereti az örömüket is. Ez elválaszthatatlan. Szeretjük-e mások örömét — és mit teszünk érte? Ez alól a kérdés alól nem szabad kivonni magunkat. Sajnos senki sem adhatja azt, amije nincs. Krisztus örömöt ad nekünk, mert a szíve túlárad tőle: „Ezeket azért mondottam nektek, hogy örömöm legyen bennetek és a ti örömötök teljes legyen" (Jn 15,11). Ápolnunk kell tehát az örömöt, hogy engedelmeskedjünk Krisztus törvényének. Ez kötelesség a felebarát iránt.

Kötelesség végül önmagunk iránt. Ettől függ testi és lelki egyensúlyunk. „A vidám szív jó vért szül — mondja az írás —, a megszomorodott lélek kiszárítja a csontokat" (Péld 17,22). Ez a szó betű szerinti értelmében igaz.

25