Szolgálat 32. (1976)
Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: A szomorúság dicsérete
Alszeghy Zoltán A SZOMORÚSÁG DICSÉRETE „Szegény ember szándékát boldog Isten bírja“, tartja a magyar közmondás. Emeljük ki belőle a szép kifejezést: „Boldog Isten“, mert helyesen fejezi ki Isten belső életének titkát, az önmagában nyugvó szeretetet, amivel a három isteni személynek olyan kedve telik tulajdon teljességében, hogy lehetetlen mást kívánnia, mint ennek a túlcsorduló életnek a kiáradását. Ez a boldogság öltött testet Krisztus Urunkban, hogy mindnyájan az ő teljességéből részesüljünk, hogy az ő öröme legyen bennünk is, és teljes legyen az örömünk. Azért boldognak hirdeti minden nemzedék azt, aki magába fogadta, boldog a méh, amely hordozta, boldog a szem, amely látta, még boldogabb, aki nem látta, mégis hisz benne, és tetteiben az ő szavához igazodik. Békés boldogság a jele az ő jelenlétének tanítványai szívében, mert aki követi őt, az sok viszontagság közt a Szentlélek örömével örvendez közelségének. Egy nagy olvasottságú hagiográfus elképesztően gazdag bizonyító anyaggal mutatta ki, hogy az igazi szentek tengermély derűs örömmel adtak mindent az Istennek, az életüket is. Ez a békés boldogság annyira hozzátartozik az Úr Jézussal való belső egységhez, hogy a lelki élet mély ismerői rendellenességnek, beteges elferdülésnek tekintették, ha a Krisztusban élő és magában Krisztust hordó ember hosszú időn át cseppet sem tapasztalja, milyen jó az Úr. Ha pedig valaki tudatosan, véglegesen boldogtalannak ítélné magát Krisztus követésében, az örömre való jogának tagadásával egyenesen a hét főbűn egyikét követné el, azt, amit a magyar nyelvszokás nem valami találó kifejezéssel „jóra való restségnek“ nevez. Mert akármennyire is szenved a hivő ember, legalább az örök élet reménye megvigasztalja: ahogy Nagy Szent Gergely bátorította magát: „hogy is szomorkodhatnék az, akit ekkora örömnek a reménye kecsegtet?“ Mindezt ki kellett mondanunk, hogy ne legyen egyoldalú, sőt téves a szomorúság dicsérete . . . II Csakhogy a Krisztus öröme igen ritkán csordul a keresztvízzel együtt a gyerek életébe. Isten lassú fejlődéssel, kicsi magból fakasztja az életet. A boldogság, a keresztény élet teljessége is fokozatosan sarjad a lelkünk földjébe vetett Ige magvából. Kevesen vannak, akiknek a szíve kezdettől fogva olyan egyenesen irányul az Istenre, hogy megelégednének az Isten bírásával. Tudjuk, hogy Isten a legfőbb javunk, mégis más értékekre is vágyunk, más birtoknak is örvendünk, más jószág elvesztését gyászoljuk. Isten türelemmel gyógyítja szívünk 9
