Szolgálat 31. (1976)

Sántha Máté: Hildegard Burjan, a szociális tett embere

nő tartozott bele. Ö maga itt és a továbbiakban nemcsak hogy semmi tiszteletdíjat nem fogadott el, de még kosztját és útjait is maga fedezte. Pedig az otthoni helyzet sem volt éppen rózsás. 14 barátságos, meleg varrószobát rendezett be a városban, ahol a jelentkezők kapott anyagból milliószámra varrtak fehérneműt és egyebeket a katonáknak, díjazás ellenében. Egyik csúcsteljesítménye volt az ún. „Erzgebirge-akció": az éhhaláltól fenyegetett szudéta hegylakóknak (ma Csehszlovákia) több száz tonna élelmet koldult össze a hatóságoktól, s ezt a legszigorúbb télben, saját nyomorúságos egészségére mit sem ügyelve, személyesen kísérte el. Később egyszer nagytakarítás közben ráakadt a hálalevelek tömött fiókjára. „Elégetjük, másra is jó ez a hely. Jobb, ha az ember elfelejti az ilyen dolgokat, elég, ha a jó Isten tudja."

1918-ban először félévre a városi tanács tagja lett, majd a keresztény- szocialisták országgyűlési képviselője. 1919. márc. 12-én vonult be a parlamentbe, és még ugyanaznap benyújtott egy javaslatot az anya- és csecsemővédelem, egy másikat gazdaságii és háztartási leányiskolák létesítése érdekében. Nem volt nevelésügyi vagy szociális intézkedés, amit ne a legélénkebb figyelemmel kísért volna. Feladatát így látta: „A nők, akik politikai tevékenységre határozzák el magukat, csak egyet akarhatnak: segíteni és szolgálni." Felszólalásait figyelmesen és szívesen hallgatta a nemzetgyűlés minden tagja, mert mindig átgondoltan, higgadt tárgyilagossággal, tiszta segítő szándéktól áthatva beszélt. A demagógiát nem ismerte, egyszerű és közvetlen volt. „Frau Doktor Burján a parlament lelkiismerete“ — mondták róla. Híven ragaszkodott megbízatásához: a dolgozó nők érdekeit képviselte. Mikor a háztartási alkalmazottak törvényjavaslatára került a sor, saját alkalmazottjával, a derék parasztlány Poldival beszélte meg, mi lenne a legjobb megoldás. De beszédeinél még többet ért el, igazi női módon, közvetlen beszélgetés és kapcsolatok során. Finom érzéke csalhatatlan volt. Már leendő népjóléti miniszterként emlegették. Ö szegény csak azt tudta, hogy nap- nap után szakadatlanul üléseken gubbaszt — öt bizottság tagja volt —, kérelmezőket fogad, szociális alapításai ügyében futkos, esténként épp úgy agyondolgozott és problémákkal teli urával beszélget, azután pedig íróasztala mellett ül féléjszaka. Lelkiismereti kételyei is voltak: nem mindennel értett egyet, amit pártja képviselt, és ezt nem volt módja kifelé kifejezésre juttatni. Elhatározta, hogy a következő választásokon nem jelölteti magát, s ezt keresztül is vitte.

Nagyon csalódnánk, ha azt hinnénk, hogy Hildegard erejéből a túlfeszített tevékenységnek ebben az idejében semmi másra nem futotta. Mert ugyanezekre az évekre esik legigazibb élethivatásának kialakulása is. Megkeresz- telkedése óta szüntelenül kereste ezt. Lelki beállítottságát szívesen jellemezte Hamlet szavával: „Readiness is all, minden a készség." Ö valóban készen állt megtenni mindent, amit Isten akaratának ismert fel. Mind világosabban látta, hogy az igazán mélyreható szociális segftés első feltétele:

96