Szolgálat 31. (1976)

Zichy Aladár: Az igazság és a harmadik világ

Ezek a megállapítások akkor tesznek szert igazi jelentőségre, ha meggondoljuk, hogy a Harmadik Világ külkereskedelmének háromnegyed része a gazdag országokkal folyik le. A nyersanyagárak elsősorban a tehetős vevők döntésének függvénye. A szegény országok helyzetét két további tényező súlyosbítja. Az országok kivitele rendszerint csak nyersanyagokból áll, mert földolgozó iparuk fejletlen, és minden esetben a gazdag országok már évtizedek óta megerősödött )para versenyének van kitéve. Továbbá a nyersanyag sok ország esetében csak egy-két fajtára ill. termékre korlátozódik. Az ilyen esetekben a szegény ország gazdasági és ezáltal nagyrészben politikai függősége is elkerülhetetlen. Egy a kávé termelésére és kivitelére specializált ország például, amelynek jövedelme 80 %-ig a világpiac szeszélyeitől függ, még abban sem lehet biztos, fedezi-e bevétele a következő évi benzinbehozatalt, holott a benzin behozatala a rákövetkező évi kávéaratás előfeltétele.

Akinek pozíciója gyenge az eladásnál, annak gyenge a vételnél is. Ennek az állításnak illusztrálására jó példa az olajtermékek árának ugrásszerű fölemelése. Igaz ugyan, hogy az áremelés — mint ezt előző cikkünkben említettük — a nyersanyagtermelő országok első nagyméretű győzelme volt, hiszen ők vitték keresztül, de hatása ugyanakkor épp a legszegényebb (olajat nem termelő) országokat sújtotta legerősebben. Indiának pl. 27 %-kal volt magasabb az olajszámlája 1974-ben, mint 1973-ban, kizárólag az áremelkedés következtében.

A Harmadik Világ az emberiség lakosságának 70 %-át teszi ki, ipara azonban a világ iparának csak 7 %-át. Érthető tehát, hogy a szegény országok rá vannak szorulva az ipari országok áruszállításaira akkor is, ha az ipari áruk egyre drágulnak és a nyersanyagok ára egyre csökken.

Szükségtelen, hogy a technológia átadásának kérdését, a tőke kölcsönzésének problémáját és más gazdasági mechanizmusokat tárgyaljunk. Az eddigiekből már eléggé világos, hogy a Harmadik Világ helyzetét nagymértékű kiszolgáltatottság jellemzi. Mi több, az utóbbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy ez a helyzet egyre kritikusabb lesz.

Felvetődik a kérdés: hová jutunk Kr. u. 2000-ben, ha nem vagyunk hajlandók a jelenlegi egyenlőtlenség megváltoztatására, vagy jószándékunk ellenére sem sikerülne egy igazságosabb rendszert kidolgoznunk.

A Harmadik Világ egyre nagyobb mértékben van tudatában előnytelen helyzetének. Nemzetközi fórumokon a szegény országok képviselői egyre gyakrabban feszegetik ezeket a kényes kérdéseket. Sajnos szóvivőik gyakran agresszív, követelőző hangja és kevéssé tárgyilagos, sőt demagóg stílusa a tárgyalások menetét inkább akadályozza, mint elősegíti. Ez azoknak a malmára hajtja a vizet, akik közvetlen érdekeiktől elvakulva a nemzetközi szolidaritásról amúgy sem sokat tartanak, s akik túl rövidlátóak ahhoz, hogy felmérjék: mik lesznek az igazságtalanság folytatásának későbbi következményei.

71