Szolgálat 30. (1976)

Eszmék és események - Aszkézis? (Visszhangok 28. számunkra)

— Részint nagy épüléssel, részint bizonyos visszatetszéssel olvastam S. M.-nak az aszkézis buktatóiról írt, máskülönben igen értékes cikkét. Miért visszatetszéssel? Mert aligha lehet egyetérteni azzal a meglehetősen lekicsinylő hanggal, ahogyan a „magunk feje után“ kiszemelt önmegtagadási gyakorlatokról szól, mondván: „veszélyesek a magunk ácsolta keresztek, mert könnyen leroskadunk alattuk. Isten csak ahhoz ad kegyelmet, ami az ő akarata." Ez igaz; de az ő akarata a lelkiismeret szava. S ez a lelkiismeret nagyon gyakran azt sugallja, hogy önként „ácsoljunk" magunknak kereszteket. Nem attól kell félnünk manapság, hogy tömegszámra gyártjuk keresztjeinket, hanem attól, hogy elfeledjük az igazi keresztény aszkézist, amelyhez hagyományosan hozzátartozik az önként vállalt „kereszt" is. Szinte mindegyik szent élete tele van önkéntes keresztekkel. Krisztus is önként vállalta keresztútját, kínhalálát. Nem akarjuk-e követni a 40 napig böjtölő, sokszor éhező-szomjazó, hajléktalan s a kínhalált önként vállaló Jézust? Az „orralógató aszkétákat" senki sem kedveli. De Isten szereti a „vidám adakozót"; azt is, aki a kényelmét adakozza testvéreiért — engesztelésül! (Világi)

— Kitűnő Sántha Máté cikke az aszkézisről. Nagyon élveztük a férjemmel együtt mind az író reális szemléletét, mind gyakorlati használhatóságát. (Világi)

— Egyes idősebb paptestvérek szerint aszkézis az a katonás keménység, ami az ő egész életük volt. A Sántha-cikk egy egészen más aszkézist akar bemutatni. Sok igazság van benne. Nemcsak az aszkézis, amit én magam kigondolok és magamra kényszernek, — bár ebből is nagyon sok lelki hasznot merítettek a szentek az évszázadok folyamán, és nagy hiba, ha valaki kigúnyolja a középkori vezekléseket és aszkézist. Hanem amikor Isten szabja ki nekem az aszketikus gyakorlatokat: napi robot stb. Talán ez nincsen eléggé világosan kifejtve. (Paptestvér)

— A legutóbbi szám gyöngyszeme: Alszeghy professzor írása. A többi is jó, az átlagnál erősebb, ez azonban kiváló. (Teológiai tanár)

— Nem ártana belemenni történeti, földrajzi, sőt biológiai szempontok elemzésébe sem, hisz ami gyógyszer Alinak, talán méreg Fridriknek és megfordítva. A hagyományos aszkézis a déli népeknél fejlődött ki, ahol a test megfékezése nélkül szinte erkölcsi lehetetlenség a magasabb lelki élet, de pl. hasonlíthatatlanul kevesebb elég az anyagi szükségletek fedezésére. Ezzel szemben az északi népeknél az anyagiak biztosítása mindenkor kemény küzdelmet igényelt, tehát már a déli értelemben vett szegénység is eleve értelmetlenségnek, sőt a társadalom iránti felelőtlenségnek tűnt. Hasonlóan eltérő értékeléssel találkozunk a test megfékezése terén is: ami a délinek hősiesség, az északi szemében esetleg gyávaság vagy még rosszabb. És az újkorban az északi szemlélet kerekedik felül, ami megmagyarázza az aszkézissel szemben tanúsított ellenszenvet. Ez nem jelenti azt, hogy az északi népeknél nem volt magasabb lelki életre való törekvés, de azt inkább a misztika vonalán keresték. Ennek feléledését láthatjuk ma a karizmatikus mozgalomban. Ugyanakkor délen Teréz anya karitászakciója, Foucauld passzív-apostoli aszkézise az irányjelzők. Nincs ok tehát pesszimizmusra, mert az ember magasabbra törése sohasem fog teljesen ellaposodni a lelkiélet vonalán sem. (Paptestvér)

— A Szolgálat legutóbbi száma nagyszerű. Talán minden eddiginél jobb és hézagpótlóbb. Csak egy kis szépséghiba Mihályi Gilbert cikkében: nem egészen mindegy, hogy a Krisztus-hivő ember melyik napra teszi a „böjtöt", helyesebben a „bűnbánati napot". Mert 1) az Egyház péntekre írja elő, 2) Jézus pénteken halt meg. (NB Az egyes püspöki karoknak felhatalmazásuk van az általános előírás módosítására a körülményeknek megfelelően. Szerk.) így az engedelmesség áldozata és bizonyos „liturgikus" vonás még jobban megszenteli azt, amit vállalunk. Az „évközi húsvétra", a vasárnapra így készít föl az „évközi nagypéntek", a vasárnap krisztusi áldozatába való bekapcsolódásra a pénteki egyéni „fogható* áldozat. (Paptestvér)

— Én a magam részéről feleslegesnek mondanám az aszkézis sző használatát, mivel ez a szó keveset tartalmaz és árul el Jézus szelleméből,' lelkületéből, életéből. Jézusunk szavával mondanám inkább: „Aki Engem akar követni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen." Figyeljünk őreá, mit csinált? hogyan csinálta?

88